Csehov-történetekből szőtt férfimese a Nőről

A De mi lett a nővel? Koleszár Bazil Péter rendezésében, az RS9 Színház és a Neptun Brigád közös produkciójában kerül bemutatásra.

Kiss Csaba drámája 1997 óta már több bemutatót megért, többek között ő maga is megrendezte. A groteszk humort sem nélkülöző, modern dramaturgiába szőtt nyolc Csehov-elbeszélés – A fogadás, Ellenségek, Általános műveltség, Szerencse fia, Sebészet, A diplomata, Vesztett ügy, Regény nagybőgővel – a minden férfi álmát megtestesítő Nőről szól, aki, ahogyan azt a cím is jelzi, nem tűnik fel a színpadon. Alakja viszont kirajzolódik a három utazó színész, Gyabkin, Jura és Aljosa – vagyis Baksa Imre, Ficzere Béla és Vass György – meseszerűen összefonódó történeteiből.

dsc_0394.JPGBaksa Imre, Vass György, Ficzere Béla (fotók: Dancs Enikő Bianka)

„Három sármos negyvenes férfi keresi azt a gyönyörű, rapszodikus, szeretni vágyó, temperamentumos, egyben érzéki hölgyet, aki minden férfi szívében ott bujkál. Már-már megfoghatatlan, hogy mire képes ez a tünékeny teremtés és a férfi lelkét mennyire magával tudja ragadni. A szerelem a fontos, meg egy nagybőgőtok, ahová akár meztelenül el is lehet bújni.”– olvasható az alkotók ajánlója az előadás színlapján.

A bemutatóra február 26-án kerül sor az RS9 Színház Vallai Kertjében. Ezt követően február 27-én, március 21-én, 27-én és 28-án láthatják az előadást az érdeklődők.

dsc_0883.JPG 

(Forrás: RS9 Színház)

süti beállítások módosítása