„Nézőként jössz, komaként távozol”

Családsegítőként, mentálhigiénés központként, iskolaként és színházként is működik a XV. kerületi közösségi színház, melyről Hamvay Péter írt a Színház folyóirat számára.

„Nézőként jössz, komaként távozol” – olvasható az önkéntesek pólóján a város egyetlen közösségi színházában, a XV. kerületi KOMA Bázison. A felújított egykori iskolaépület folyosóját színészportrék szegélyezik, most éppen a Te tudod, én élem előadóinak fotói láthatók a falon.

img_7863.jpg 

A KOMA legújabb produkcióját a társulat vezetője, Zrinyi Gál Vince rendezi; ez is a KOMA alkotófolyamatára jellemző módón, a játszók életének történeteiből jött létre, a próbák folyamán alakult a szöveg és formálódtak a karakterek. A darab nem egységes, inkább mozaikos szerkezetű, a mindennapok tragédiáiból, hazugságaiból és megcsalásaiból áll össze.

 

A KOMA előadásait mindig beszélgetés követi, ami jelentősen eltér a hagyományos színházi közönségtalálkozóktól: gyakran a nézők kérik számon az alkotókat a színpadon látott döntéseikért. Győrik Edit – a KOMA munkatársa – arról számol be, hogy a szereplőket külön felkészítik, hogy tudják kezelni a nézők kérdéseit és megjegyzéseit, melyekben gyakran saját életük problémáit és frusztrációt vetítik ki.

szinhaz_borito.jpg 

A Te tudod, én élem azért is különleges, mert középkorúakról szól, a korosztály sajátságos problémáiról, válságba jutott házasságokról, párkapcsolatokról. A KOMA legtöbb előadásában azonban középiskolások vagy fiatal huszonévesek vesznek részt. A szereplők is iskolai beszélgetések után csatlakoznak egy-egy előadáshoz. Zrinyi Gál Vince azt mondja, minden jelentkező lehetőséget kap, hogy elmesélje történetét, melyet videóra vesznek és kielemeznek. Ezek alapján kezdik el az írók összeállítani a darabot, amely a próbák során formálódik végelegessé. Persze olyan is történhet, hogy valaki megijed a kitárulkozástól vagy a szerepléstől, és mégsem vállalja a részvételt. „Senkit nem akarunk semmire rákényszeríteni – mondja Zrinyi Gál Vince. „Az a célunk, hogy az emberek jól érezzék magukat, és őszintén beszéljenek magukról, s ezzel a közönségnek, általában kortársaiknak is segítsenek szembenézni önmagukkal” – fogalmazza meg a közösségi színház működésének céljait.

 

Zrinyi Gál Vince a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Máté Gábor és Horvai István tanítványaként végzett 2007-ben. Az egyetemi évek alatt többek között Schilling Árpáddal és Halász Péterrel is dolgoztak, talán az ő hatásuknak köszönhetően döntött úgy, hogy nem szeretne kőszínházba szerződni. Másrészt a színpadi történéseknél jobban érdekelte az, hogy egy-egy előadás milyen gondolatokat vált ki a nézőkben. Volt évfolyamtársaival, Kaposvárott végzett feleségével és más színészek részvételével hozták létre az idén tízéves KOMA-t. A középiskolák után a legszegényebb, elsősorban romák lakta településekre vitték el az előadásaikat. „Brutális élmény volt számunkra” – emlékszik vissza Zrinyi Gál erre az időszakra. Majd hozzáteszi, hogy „Minden előítéletünknek az ellenkezőjét éltük meg”.

img_7944.jpg

A társulat életében fordulatot hozott a 2010-es év: a Művészetek Völgyében mutatták be a Szuper Irma című előadásukat. Ezt a XV. kerület akkori polgármestere, László Tamás is látta, és a kerületbe hívta az együttest, amit örömmel fogadott a társulat, de feltételül szabták, hogy iskolákban léphessenek fel, és hogy munkájukhoz szabad kezet kapjanak. Megkaptak egy bezárt iskolát, melyet 2011-re fel is újítottak számukra. Ekkor még profi színészek dolgoztak a KOMA-ban. „Túlságosan színházszerűen működtünk” – mondja Zrinyi Gál Vince. Számára viszont egyre fontosabbá váltak az iskolai előadások. „Színházi eszközök segítségével elkezdtünk figyelni a gyerekekre: számos drámapedagógiai, önismereti foglalkozásunk volt, helyzetgyakorlatokat csináltunk, alternatív március 15-i ünnepséget rendeztünk” – mesélt erről. Zrínyi Gál 2013-ban döntött úgy, hogy közösségi színházzá alakul a KOMA, és ekkor távoztak a színészek is.

A kerületi Fidesz belháborúja megzavarta a békés alkotás légkörét, a KOMA pedig egyik tényezője lett ennek a tőlük független konfliktusnak. „Aki a polgármestert akarta támadni, minket is támadott, volt olyan testületi tag, aki azt is kifogásolta, hogy feketére festettük a színháztermet” – mondta erről Zrínyi Gál. Mindezek ellenére maradtak a kerületben, és eredményeik is hamar láthatóak lettek. Azon a testületi ülésen, amelyen a színház bezárásáról döntöttek volna a képviselők, négyszáz gimnazista jelent meg, és az ő kiállásuknak köszönhetően az önkormányzat elállt a színház bezárásának ötletétől. Azóta kiegyensúlyozott a kapcsolatuk az immár DK-s vezetésű kerülettel. Együttműködésük fontos eredménye, hogy együtt dolgozzák ki a városrész drogprevenciós stratégiáját.

img_8195.jpg 

A KOMA alapelve szerint egyvalaki csak egy darabban lehet szereplő. Természetesen nem mindenki tud könnyen megválni a szereplés örömétől, bár felkészítik őket arra, hogy ez be fog következni. A szereplők gondjai, problémái, amelyek egy előadásban való részvételre késztették őket, természetesen nem oldódnak meg néhány előadás után. Habár az előadások létrehozása is terápiás hatással van a szereplőkre, a KOMA csapata „utógondozásukra” is felkészült. Győrik Edit, a Belvárosi Tanoda alapítója egy évvel ezelőtt talált rá a társulatra és együtt hozták létre a KOMAnodát. A KOMAnoda úgy működik, hogy minden fiatal mellé mentort rendelnek, mindennap más jellegű – színjátszó, mozgásművészeti, önismereti – foglalkozást tartanak: „Nem művészeti képzést adunk, inkább segíteni akarunk kibontakoztatni a fiatalok értékeit, erősségeit” – mondja Zrinyi Gál.

De nemcsak szervezett programok vannak a Molnár Viktor utcai bázison: „Minden nap 3-tól 9-ig itt vagyunk, le lehet ülni, inni egy üdítőt a büfében, lehet pingpongozni, vagy csak beszélgetni” – mondja Zrinyi Gál, aki szerint harminc-negyven fiatal használja napi rendszerességgel szolgáltatásaikat. Úgy gondolja, hatvan-hetven fő azok száma, akik egyszer-egyszer benéznek a családsegítőt, mentálhigiénés központot, iskolát és színházat egy intézményben egyesítő KOMA-ba. A KOMA munkatársai azt remélik, hogy az általuk létrehozott közösségi modell például szolgálhat más közösségeknek is.

A cikk teljes terjedelmében a SZÍNHÁZ folyóirat februári számában olvasható.

süti beállítások módosítása