Új pályázat lesz a szombathelyi színház igazgatói székéért

A szombathelyi közgyűlésben nem tudott többséget szerezni az eddigi igazgató, Jordán Tamás pályázata.

Amint arról beszámoltunk, Jordán Tamásnak a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói posztjára beadott pályázata nem kapta meg a szombathelyi közgyűlésben a szükséges többséget. A nyugat.hu beszámolója szerint Jordán pályázatáról a vita 18 óra 20 perckor indult, és puskaporos hangulatban folyt: a baloldali ellenzék képviselői Jordán pályázatának elfogadásáért, a kormánypárti politikusok új pályázat kiírásáért emeltek szót. A baloldali képviselők javaslatára név szerinti szavazás volt az ügyben.

jordan_2.JPGJordán Tamás (fotó: Mészáros Zsolt)

20 óra 25 perckor szavaztak a képviselők arról, legyen-e új pályázat a szombathelyi teátrum vezetéséért. A javaslatra a kormánypárti képviselők igennel, az ellenzékiek nemmel szavaztak, így a közgyűlés 10:10 arányban nem tudott dönteni az új pályázat kiírásáról. 20 óra 35 perckor Jordán Tamás pályázatáról szavaztak a képviselők. Az ellenzék tíz képviselője igennel, a kormánypárt hat városatyája nemmel szavazott, másik négy fideszes tartózkodott. Ezzel Jordán Tamás pályázata sem kapta meg a szükséges többséget.

Mivel sem az egyetlen pályázatról, sem új pályázat kiírásáról nem tudtak dönteni a képviselők, harminc nap áll a közgyűlés rendelkezésére, hogy új pályázatot írjon ki. Molnár Miklós alpolgármester javaslatára a képviselők úgy döntöttek, hogy a március 14-ei rendkívüli közgyűlésen döntenek az új pályázat kiírásáról.

Szombathelyen a városháza előtti téren délután öt órától civilek szerveztek tüntetést Jordán Tamás mellett. A nyugat.hu beszámolója szerint mintegy ezren gyűltek össze, sokan transzparensekkel a kezükben érkeztek. A tüntetésen bejátszották Törőcsik Marinak a szombathelyi polgármesterhez intézett videóüzenetét és többen is felszólaltak a tömeg előtt.

(Forrás: nyugat.hu, vaol.hu)

süti beállítások módosítása