Esterházy Péter utolsó drámája is a DESZKA Fesztiválon

2017. március 27. és április 2. között tizenegyedszerre kerül sor a kortárs magyar drámákat felvonultató fesztiválra Debrecenben.

A Színházi Világnapon induló XI. DESZKA Fesztiválon megvalósul a kortárs magyar drámáért dolgozók régi álma: a klasszikus színházi alkotófolyamat kiindulópontja és végeredménye ugyanott és ugyanakkor szemlélhető, tanulmányozható. Egyfelől a fesztivál keretében zajlik a Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett Nyílt Fórum harmadik fordulója, amely az épp most születő friss magyar drámákba enged bepillantást úgy, hogy közben megismertet az alkotókkal is, másfelől pedig az érdeklődők a színpadi előadások formájában ténylegesen megvalósult kortárs magyar drámai szövegek szokásosan magas színvonalú seregszemléjének résztvevői lehetnek.

 kutyaharapas_18.jpgKutyaharapás

Az utóbbi négy évben, amióta a Csokonai Színház művészeti műhelye a jelenlegi felállásban szervezi a fesztivált, minden alkalommal százhúsz-száznegyven előadás szerepel válogató listájukon. Vagyis nagyjából ennyi a Kárpát-medence évenkénti termése kortárs magyar szerzőjű színházi előadásból. Minden évben harminc és negyven közé tehető azon előadások száma, amelyek eredetiségük, problémafelvetésük izgalmas volta és művészi színvonaluk okán joggal szerepelhetnének a DESZKÁ-n; idén is hasonló számokkal dolgozhattak a válogatók.

Az idei, XI. DESZKA Fesztivál programjába huszonhat előadás került be. Mivel a válogatás ismét kiterjedt a teljes Kárpát-medencére, négy romániai, egy ukrajnai és egy szlovákiai kortárs magyar szerzőjű előadás is látható lesz a fesztiválon az anyaországból érkező tizenegy vidéki és kilenc fővárosi produkció mellett. Közülük egy román nyelven (Székely Csaba: Idegenek – Négy politikai gyerekdarab), egy pedig szlovákul (Esterházy Péter: Mercedes Benz). Az utóbbi előadás jelentőségét tovább növeli, hogy Esterházy Péter legutolsó színpadi műve alapján készült, amelyet kifejezetten a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház számára írt, és Magyarországon először Debrecenben lesz látható, a XI. DESZKA Fesztiválon. Az utóbbi évek során igen népszerűvé vált, kortárs magyar szerzőjű gyermek- és ifjúsági előadásokat felvonultató Gördeszka programfelületen az idén nyolc előadással találkozhatnak a nézők, közülük egy osztálytermi nevelési profillal készült (Peter), egy pedig felnőttek számára is élményt nyújtó bábelőadás (Gimesi Dóra: Az időnk rövid története).

edv_5206.jpgAz időnk rövid története

Az elmúlt évek során a szakmai beszélgetések váltak a DESZKA Fesztivál „lelkévé” az úgy nevezett „házi bölcsek” vezetésével. A XI. DESZKA Fesztiválon Árkosi Árpád rendező, Láposi Terka színházpedagógus, Nánay István kritikus, egyetemi tanár és Visky András erdélyi magyar író, drámaíró, dramaturg, egyetemi tanár vállalták a „házi bölcsek” felelős tisztét. A kötetlen beszélgetések során az előadások szerzőivel, dramaturgjaival és rendezőivel is találkozhatnak a nézők.

A XI. DESZKA Fesztivál díszvendége Visky András lesz. A fesztivál programjában három előadás is látható lesz, amely a nevéhez kötődik (Júlia; Pornó – Feleségem története; Dragomán György: Kalucsni), az első kettőnek ő az írója, a második kettőnek a rendezője. Munkásságát, nem mindennapi élettörténetét és alkotói univerzumának főbb elemeit egy portrébeszélgetés keretében ismerheti meg a debreceni közönség. Visky András mellett Závada Pál, Székely Csaba, Bartis Attila és Dragomán György írókkal lesz közönségtalálkozó, melyeknek levezetését − a DESZKA Fesztivál és az Alföld folyóirat között egyre szorosabbá váló szakmai kapcsolat jeleként − Szirák Péter irodalomtörténész, egyetemi tanszékvezető, az Alföld folyóirat főszerkesztője vállalta.

bihari_ea_01_domolky_daniel_print_034.jpgBihari

Az egyéb szakmai programok közül kiemelkednek a Nyílt Fórum bemutatói a XI. DESZKA Fesztivál utolsó négy napján. A Nyílt Fórum, amely 1986-ban Zalaegerszegen jött létre, s hosszú időn keresztül a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik meghatározó, a kortárs magyar drámákat bemutató programja volt, a tavalyi évtől kezdődően megújult formában működik. Többlépcsős drámafejlesztési programjuk utolsó előtti állomásaként nyolc, most készülő magyar drámát mutatnak be kreatív formában a drámák szerzői és választott szakmai mentoraik a fesztiválon, részleges felolvasásokkal, a Csokonai Színház színészeinek közreműködésével. A bemutatkozó szerzők és műveik listája: Bán Zsófia: Lehr papa, Fazekas Máté: Hóbort, Fridl Viktória: Kalitka, Kovács Dominik és Kovács Viktor: Jégtorta, Kucsov Borisz: Félelem és reszketés Szabadkán, Maros András: Kerítések, Szilágyi Eszter Anna: A Nyíregyháza utca, Znajkay Zsófia: Rendezői változat. Ezek a születőben lévő színházi szövegek a XI. Deszka Fesztiválon találkozhatnak először a közönséggel. A Nyílt Fórum találkozói ingyenesek.

kalucsni_bi-1620.jpgKalucsni

Fesztiválprogram

Március 27., hétfő

16.00. Kiállításmegnyitó; a fesztivál megnyitója

Nézőtéri büfé

17.00.

PASS ANDREA: NAPRAFORGÓ

FÜGE produkció, rendező: Pass Andrea

Vojtina Bábszínház

dráma

 

17.00

KELEMEN KRISTÓF: MIKÖZBEN EZT A CÍMET OLVASSÁK, MI MAGUKRÓL BESZÉLÜNK

FÜGE produkció - TRAFÓ, rendező: Kelemen Kristóf

Horváth Árpád Stúdiószínház

dokumentarista színház 

 

 

19.00

ZÁVADA PÁL: JADVIGA PÁRNÁJA

CSOKONAI SZÍNHÁZ, Debrecen, rendező: Mezei Kinga

Csokonai Színház Nagyszínpad 

dráma

 

Március 28., kedd

 

10.00

MARKÓ RÓBERT: SZERENCSÉS JÁNOS, AVAGY AZ ÖRDÖG HÁROM ARANYHAJSZÁLA

VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ, Debrecen

Víg Kamaraszínház

vásári bábjáték

Gördeszka

 

14.30.  

MÁTÉ ANGI: AZ EMLÉKFOLTOZÓK 

VASKAKAS BÁBSZÍNHÁZ, Győr, rendező: Markó Róbert

Vojtina Bábszínház

gyerekelőadás

Gördeszka

 

15.30.   

EÖRSI ISTVÁN: EMLÉKEZÉS A RÉGI SZÉP IDŐKRE

ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ, Budapest, rendező: Polgár Csaba

Horváth Árpád Stúdiószínház

börtönmonológ

 

18.30

BEREMÉNYI GÉZA: SHAKESPEARE KIRÁLYNŐJE

CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ, Kaposvár, rendező: Galambos Péter

Csokonai Színház Nagyszínpad

történelmi színjáték

 

  

19.30. és 21.30.

PALI

PANODRÁMA, Budapest, rendező: Lengyel Anna

Horváth Árpád Stúdiószínház

Maléter Pálné életmonológja szó szerint

 

Március 29., szerda

 

10.00

GIMESI DÓRA: HESSMESE

CSOKONAI SZÍNHÁZ, Debrecen, rendező: Tengely Gábor

Víg Kamaraszínház

mesejáték

Gördeszka 

 

16.00

ZELEI MIKLÓS: HUBERTUSZ

A KÁRPÁTALJAI MEGYEI MAGYAR DRÁMAI SZÍNHÁZ (Beregszász) és a budapesti GÓZON GYULA KAMARASZÍNHÁZ közös produkciója, rendező: Berettyán Nándor

Vojtina Bábszínház 

konszolidációs móka egy részben

 

  

20.00.

ESTERHÁZY PÉTER: MERCEDES BENZ

SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ, Pozsony, rendező: Roman Polák

Csokonai Színház Nagyszínpad 

történelmi revü

szlovák nyelven magyar felirattal  

 

Március 30., csütörtök

 

09.00

PETER

HEVESI SÁNDOR SZÍNHÁZ, Zalaegerszeg, rendező: Madák Zsuzsanna

Horváth Árpád Stúdiószínház

színház és játék; egy 21. századi Pán Péter-történet

Gördeszka

 

10.00

GALUSKA LÁSZLÓ PÁL: TÖVISKIRÁLY

MESEBOLT BÁBSZÍNHÁZ, Szombathely, rendező: Kovács Géza

Vojtina Bábszínház

bábjáték

Gördeszka

  

18.00

RÓBERT JÚLIA-KOVÁCS DÁNIEL AMBRUS: LADY LEAR

KÁVA, Budapest, rendező: Kovács Dániel Ambrus

Horváth Árpád Stúdiószínház

résztvevő színházi előadás felnőtteknek

 

21.30

SZÉKELY CSABA: IDEGENEK-NÉGY POLITIKAI GYEREKDARAB

MAROSVÁSÁRHELYI NEMZETI SZÍNHÁZ-LIVIU REBREANU TÁRSULAT, Marosvásárhely, rendező: Sebestyén Aba

Csokonai Színház Nagyszínpad

kortárs dramaturgia

román nyelvű előadás, magyar felirattal

 

Március 31., péntek

 

10.00

KOLOZSI ANGÉLA: A SÓ

VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ, Debrecen, rendező: Kuthy Ágnes 

Vojtina Bábszínház

zenés mesejáték

Gördeszka

 

 

11.30

TASNÁDI ISTVÁN: MAJDNEM 20

MAJDNEM SZÍNHÁZ ÉS ÖRDÖGKATLAN PRODUKCIÓ, Budapest, rendező: Vidovszky György 

Víg Kamaraszínház

kiképzés

 

19.00

SZÜCS ZOLTÁN: ADDIKT

PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ, rendező: Anger Zsolt

Csokonai Színház Nagyszínpad

tragikus függőségeink komédiája

 

 

21.30 

VISKY ANDRÁS: PORNÓ − FELESÉGEM TÖRTÉNETE

SZATMÁRNÉMETI ÉSZAKI SZÍNHÁZ HARAG GYÖRGY TÁRSULAT, rendező: Visky András

Víg Kamaraszínház

dokumentum, játék

 

Április 1., szombat

 

10.00

SZABÓ T. ANNA-NAGY ORSOLYA-KUTHY ÁGNES: AZ ARANYHALACSKA, AVAGY A HALÁSZ MEG A NAGYRAVÁGYÓ FELESÉGE

CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ, Kecskemét, rendező: Kuthy Ágnes

Vojtina Bábszínház

bábjáték

Gördeszka

 

 

19.00

MÉNES ATTILA: BIHARI

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ, Budapest, rendező: Máté Gábor

Víg Kamaraszínház

dráma 

 

 

21.00

SZÉKELY CSABA: KUTYAHARAPÁS

A NÉZŐMŰVÉSZETI KFT., A SZKÉNÉ SZÍNHÁZ, A VÁDLI ALKALMI SZÍNHÁZI TÁRSULÁS és a TATABÁNYAI JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ KÖZÖS PRODUKCIÓJA, rendező: Szikszai Rémusz

Csokonai Színház Nagyszínpad

mocskosszájú gengszterdráma

 

Április 2. vasárnap

 

10.00

GIMESI DÓRA: AZ IDŐNK RÖVID TÖRTÉNETE

VASKAKAS BÁBSZÍNHÁZ (Győr) és az ESZME KÖZÖS PRODUKCIÓJA, rendező: Hoffer Károly

Horváth Árpád Stúdiószínház

öregekről fiataloknak bábokkal, bábelőadás

Gördeszka

 

 

 

16.00

DRAGOMÁN GYÖRGY: KALUCSNI

KOLOZSVÁRI ÁLLAMI MAGYAR SZÍNHÁZ, rendező: Visky András

Csokonai Színház Nagyszínpad

dráma

 

 

Helyszín és időpont egyeztetés alatt:

 

VISKY ANDRÁS: JÚLIA − PÁRBESZÉD A SZERELEMRŐL

PESTI MAGYAR SZÍNHÁZ, rendező: Szabó K. István

monodráma

 

 

 

BARTIS ATTILA: RENDEZÉS

MAROSVÁSÁRHELYI NEMZETI SZÍNHÁZ TOMPA MIKLÓS TÁRSULAT, rendező: Bartis Attila

dráma 

 

Részletesebb program a Csokonai Színház honlapján található.

(Forrás: Csokonai Színház, Debrecen)

süti beállítások módosítása