Alföldi Róbert: „Cyberlétben élünk”

Alföldi Róbert beszélt az Index riporterének többek között a jelenlegi hazai helyzetről, Szombathelyről, legújabb rendezéséről és az épülő űrbázisról.

Én már el vagyok könyvelve baloldali, liberális, zsidó, buzi menekültbérencnek. Ez már nem kérdés, ezzel már nem foglalkoznak. De én sem velük, azt hiszem” – mondja Alföldi Róbert azzal kapcsolatban, hogy mostanában nem jelennek meg róla pocskondiázó cikkek.

A Nemzeti Színház éléről történt egykori leváltását sokkal kisebb hatalomérvényesítő tettnek érzi, mint azt, ami Jordán Tamás körül Szombathelyen jelenleg is zajlik (az önkormányzat egyetlen érvényes pályázóként nem fogadta el a színházalapító Jordán Tamás igazgatói pályázatát - a témába vágó cikkeink itt olvashatók). „Már akkor is nagyon átlátszóak voltak a dolgok, de ma sokkal problematikusabbak, abszurdabbak és, azt hiszem, reménytelenebbek az ügyek. Jordán Tamás és a szombathelyi színház esetében már a látszatra sem adott a hatalom. A mi sztorinkban objektíven nézve nem volt nagy meglepetés, de ami most Szombathelyen történik, az vérlázító cinizmus”.

alfoldi_meszaros_1.jpg                          Fotó: Mészáros Csaba

Úgy látja, mostanra semmilyen észérv vagy bármiféle szakmaiság nem lehet akadálya, hogy a jelenlegi hatalom bármit megtegyen: „Hányszor mondtuk már, hogy ezt már úgysem merik meglépni, és mindig meg merték. Hát itt űrállomás épül! Tényleg azt hittem, hogy ez poén, de nem az. Komolyan gondolják. Ha nem ebben az országban élnék, jól szórakoznék rajta”.

Legújabb hazai rendezése, a Passio XXI kapcsán a hit kérdése is előkerül az interjúban. „Nagyon keresem a hitemet, de nagyon nehezen találom. De mélyen csodálom a valóban Istenben hívő embereket, és felnézek rájuk, erőt adnak.”

Másrészt a Bibliára nemcsak vallási tárgyú könyvként, hanem az európai kultúra alapköveként is tekintek. Miért ne lehetne élővé tenni a Bibliát? Azért nyúlunk hozzá, mert iszonyú sokat hangoztatják ebben az országban a hatalmon lévők, hogy milyen elvek szerint éljünk, és milyen elvek szerint építik ezt az országot” - mondja Alföldi az előadás kiindulópontjáról.

A mi országunk most szembemegy a katolikus egyház vezetőjével; mi magánál a pápánál is jobban tudjuk, mit csináljon egy igaz keresztény azokkal az emberekkel, akik elmenekültek a háború elől. Ebben olyan álságos, hazug, cinikus pragmatizmus van, amiről beszélni kell. Ha csak a szeretet és a mást gondoló emberek tiszteletét komolyan vennénk, sokkal kevesebb problémánk lenne” – értékeli a jelenlegi magyarországi állapotokat.

Ma csak azért lehazaárulóznak, mert aláírok valamit. És a hazaáruló egy büntetőjogi kategória: mind a 266 151 embernek, akit ezzel a bűncselekménnyel vádolnak, pert kéne indítania. Olyanok ellen, akik a kereszténységet tartják pajzsként maguk elé, de jézusi értelemben nem keresztényi értékeket képviselnek. A valóban hívő emberek, akik nem verik a mellüket, nem is így élnek” - fogalmaz.

futo_szlovak_judit.jpgA Futótűz olvasópróbáján (fotó: Szlovák Judit)

Az interjúban az is előkerül, hogy majdnem minden megaprodukciót ő rendez Magyarországon (Szegeden az István a királyt és most a fent említett gigantikus húsvéti előadást), ami első látásra nem arról tanúskodik, hogy meg lenne fosztva a hazai lehetőségektől. Alföldi Róbert jelzi, hogy ezek magánprodukciók, amelynek „ minden egyes mozzanatáért fizet a producer. Ha végignézed, miket rendeztem az elmúlt években, azt látod, hogy a Radnóti Színházon és Szombathelyen kívül mind magánpénzből készült. Én nem úgy vagyok üldözött, hogy nem dolgozhatok, hanem úgy, ahogy korábban is mondtam: azt gondolja rólam a hatalom, hogy tudja, milyen vagyok”.

Nem hajoltam ide-oda, kitartottam amellett, hogy nem mondok alapdolgokról kétnaponta mást, nem cserélem évente a köpönyegemet, és nem nyalom senkinek a seggét – engem soha nem láthattál politikai rendezvényen” – mondja el a pártpolitikához és a politikai nyomáshoz való viszonyáról.

A POSZT-tal kapcsolatos jelenlegi megnyugvást álságosnak tartja: „ Ez kényszer szülte, tehát hazug béke. Csönd van. A szakma kussol. A békés egymás mellett élésre a POSZT a legjobb példa. Az nem béke, hogy jön az egyik fél, és azt mondja: ha nem veszel be a dologba, ha nem azt csinálod, amit én akarok, ha nem úgy táncolsz, ahogy én fütyülök, akkor nem kapsz egy kurva fillért sem, mert nálam van pénz, paripa, posztó. Mert én vagyok a kormány barátja, mert most mi jövünk”.

Elmondja, hogy a rendezésiben a valóságot a maga problematikusságával együtt mutatja meg. Véleménye szerint a valósággal való szembenézésre nagy szükség van jelenleg Magyarországon. „Szerintem az a mi legnagyobb problémánk, hogy nem vagyunk hajlandóak látni a valóságot. Nézz körül: nálunk a kudarc a legnagyobb siker, nálunk az érvénytelen népszavazás érvényes népszavazás. Ha egy civil kezdeményezés arról akar szavazni, hogy legyen-e olimpia, az hazaárulás és az olimpia kinyírása. Aki lop, az nem lop, és nincs korrupció sem. Nálunk nincs valóság. Valami cyberlétben élünk.”

És hogy – akár a huszonévesekből álló Momentum kapcsán – látja-e a jelenlegi helyzetből való kiutat a fiatalok által? „Magyarországon tízből hat fiatal külföldön képzeli el az életét, és ebben egység van jobb- és baloldal között, sőt, most minden szülőnek ez a legnagyobb vágya, ezért dolgozik, a jobb- és baloldali politikusok is. Szerinted?”

Az Index a szöuli Médeia-rendezése kapcsán arról kérdezte, hogy soha nem merült-e fel benne, hogy annyi külföldi lehetőséggel egyszer külföldön maradjon. „Itt vagyok otthon” – mondja Alföldi Róbert. „Nem vagyok koreai, és nem Szöulban van az otthonom. Ilyen végtelenül egyszerű. Még akkor is, ha az ember azzal szembesül, hogy ehhez képest mi van otthon, és a fenébe, hogy máshogy is lehetne. Hogy akármennyi probléma is van egy országban, mégis lehet az életet választani, és azt, hogy ne öljük meg egymást”.

Az Indexen megjelent interjú teljes terjedelemben itt olvasható.

süti beállítások módosítása