Évadot hirdetett az Örkény Színház

Minimum öt, szerencsés esetben hat bemutató, átmeneti búcsú a Madách téri épülettől, szubjektív tárlatvezetés a Városmajorban. Mátraházi Zsuzsa beszámolója.

Mint köztudott, zavartalanul működik az Örkény Színház a Madách téri épület nézőterének átalakítása idején. Annyi a változás, hogy az évad végéig a Városmajorban felépített, hűthető-fűthető, az Örkény színpadi környezetét is imitáló sátorban játszanak. A repertoárdarabjaik nagy részét sikerült átvinniük az átmeneti helyszínre.

ork_besz.JPGHámori Gabriella, Polgár Csaba és Tenki Réka a városmajori beszélgetésen (fotók: Horváth Judit)

A költözés alkalmából április 1-jére szervezett, jó kedélyű és kevéssé érzelgős búcsú délutánon részt vett Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, Vattamány Zsolt Erzsébetváros polgármester, Bán Teodóra, a társulatot az évad végéig vendégül látó Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. igazgatója, valamint Vincze Krisztián építésztervező és Fülöp Krisztina belsőépítész.

Szellemességgel honorálta a verőfényes délutánon szép számmal megjelent közönség érdeklődését Mácsai Pál színművész-igazgató. Nem véletlen az időzítés, mondta, mert így a vendégek is láthatják, hogy a színészek a legcsalogatóbb napsütésben is mesterséges megvilágításban fáradoznak nem létező emberek nem létező sorsának megmutatásán és megoldásán.

ork_macsai.JPGMácsai Pál a Madách téri búcsú délutánon

A nézőtéren a színház pártolótagsága és művészei foglaltak helyet még egyszer utoljára az április első hetében elbontásra kerülő, recsegő székeken, amelyek történetéről mára humorosan hangzó eseményeket idézett fel az igazgató. Az egykori Madách Kamara hetvenes évek végi átalakítása után többszöri komoly korrekcióra volt szükség. Az átadás előtt derült ki ugyanis, hogy a nézőtérről a színpad nem látható, a széksorokban pedig, ha lehajtották az üléseket, nem maradt hely, ahová a közönség a lábát elhelyezze. Huszonnyolc centis pillérekre rakták gyorsan a színpadot, a székeket pedig átfabrikálták.

A beruházást finanszírozó fővárosi önkormányzat nevében Bagdy Gábor reményét fejezte ki, hogy a rég esedékessé vált, augusztus 20-ára befejezendő, bruttó 280 millió forintba kerülő nézőtér-felújítást követően nem lesznek az említettekhez hasonló anomáliák. Afeletti örömének is hangot adott, hogy Budapest kulturális életének két fontos szereplője, az Örkény Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad jól együttműködött az évadot kettészelő vis major helyzet megoldásában. A városmajori „kiruccanás” tudniillik az Örkény Színház költségvetését terheli.

ork_horvath_judit.JPGMácsai Pál és Bán Teodóra

A városmajori vendéglátó igazgató, Bán Teodóra jelezte, hogy mindkét fél részéről nagy vállalkozó kedvet kíván a költözködés, de bízik benne, hogy akár színházszakmai hozadéka, példa értéke is lehet ennek a szükség vindikálta együttműködésnek.

Erzsébetváros polgármestere hangsúlyozta, mennyire várják, hogy a kerületnek ez az ikonikus kulturális intézménye ősszel újra az eredeti játszóhelyén kezdhesse meg új évadját. A társulatnak is szerepe van abban, hogy mára sikk ezen a környéken élni, kikapcsolódni.

uj_nezoter.jpg                 Az Örkény Színház felújított nézőterének látványterve

Az Örkény két évvel ezelőtti bejáratát megálmodó Vincze Krisztiáné a jelenlegi nézőtéri terv is. Mint elmondta, különös hangsúlyt fektettek rá, hogy a felújítással javuljon az akusztika és a színpadra való rálátás, a székek pedig kényelmesek legyenek. A mutatós világító munkakarzat a színháziak dolgát lesz hivatott megkönnyíteni. A belsőépítész egyebek mellett kitért rá, hogy szeretnének a világos- és grafitszürke, valamint az ezüst színek kombinációjával játszani. A sorok és a székek számozását eleve beleszövik a szövetbe.

A Madách téri búcsú után bérelt buszokba ült a közönség és az Örkény Színház színészeinek szubjektív tárlatvezetését hallgatva a Városmajorba hajtatott. A teljes társulat felsorakozott a forgószínpaddal is rendelkező, ezúttal az évad folytatását jelentő deszkákon. A művészek a törzsközönség előre elküldött, személyre szabott kérdéseire válaszoltak. A leggyakrabban az iránt érdeklődtek, kinek melyik a kedvenc Örkény Színházbeli szerepe. A legtöbbször a József és testvérei című előadás valamelyik alakját említették.

ork_varos.JPGNovkov Máté és Nagy Zsolt

Végezetül Mácsai Pál ismertette a következő évadra tervezett premiereket. Shakespeare IV. Henrikjét, Franz Kafka Az átváltozás című kisregényének színpadi változatát, Molnár Ferenc Hattyúját és Heinrich von Kleist Az eltört korsó című darabját fogják bemutatni. Az Asbóth utcai stúdióban Bíró Kriszta Szenteczki Zita rendezésében készül egy monodrámára. Az még a „vendégszereplés” költségének függvénye, hogy színre tudják-e vinni Daniela Kapitáňová Könyv a temetőről című regényének feldolgozását.

Mátraházi Zsuzsa

Az Örkény társulata május végéig várja közönségét a Városmajori Szabadtéri Színpadon, ahol különleges akcióval köszöntik a régi-új nézőket. Érdemes megőrzi az Örkény előadásaira szóló belépőket, mert minden jegyért cserébe 20% kedvezménnyel válthatnak belépőt az érdeklődők a Városmajori Színházi Szemle előadásaira, illetve egy Budapesti Nyári Fesztivál Hűségkártyát is kapnak ajándékba, amely 20% kedvezményre jogosítja tulajdonosát a Budapesti Nyári Fesztivál további produkcióira. Az ajánlat az Örkény-előadások szünetében, a helyszíni jegypénztárban érvényesíthető.

süti beállítások módosítása