Mindentől függetlenül – Kerekasztal-beszélgetés a független színházakról

Hogyan indultak? Hogyan maradhatnak fenn? A független szféra prominens képviselői beszélgetnek minderről az Aurórában.

A beszélgetés a tavaszi Negyed7Negyed8 Fesztivál keretén belül jön létre, amely idén a múltidézés, azaz a Tovább a Múltba szlogen jegyében szerveződik, és a belváros éjszakai és kulturális életének változásait vizsgálja húsz-huszonöt évre visszamenőleg. Az eredetileg április 12-ére meghirdetett kerekasztal-beszélgetés a független színházak indulásáról és fennmaradásáról, a mai napi tüntetés miatt, amely a Hősök terén lesz délután fél 6 órától, április 25-én, délután 5 órától kerül megrendezésre.

A beszélgetés résztvevői: Vajdai Vilmos, a TÁP Színház alapító vezetője, Regős János, a Szkéné Színház alapító tagja és egykori igazgatója, Szalai-Szabó István, a Városi Színház irányítója, Szabó György, a Trafó alapító igazgatója, jelenleg menedzserigazgatója, Fodor Tamás, a Stúdió K egykori alapító igazgatója és Borgula András, a Gólem Színház vezetője. A délután moderátora Sándor L. István, az Ellenfény főszerkesztője, kritikus.

fugg.JPG                                Nagy büdös semmibe (Táp Színház)

Függetlenség. Egyfajta kivonulás a rendszerből, a színház fellegvárából. Vonzó és trendi téma, menő volt eljárni Krétakörre 16 évesen, megvenni az első jegyet karácsonyra szüleidnek a Szkénébe, vagy elmenni megnézni az ismerősödet egy Minden Rossz Varietén.

Ám mi mint az Y generáció színházba járói vajmi keveset tudhatunk arról, hogy mi vezetett oda, amit ma független színháznak nevezünk. Közös emlékezésre, sztorizásra invitáltuk a független színházi szcéna nagy-öregeit (a teljesség igénye nélkül), hogy rajtuk keresztül egy kicsit bepillanthassunk a kulisszákon túli zegzugokba.

Milyen út vezetett idáig? Miért vonultak ki a függetlenek a hagyományos struktúrából? Milyen nehézségekbe ütközhettek a kezdetekben? Mit gondoltak, könnyebb lesz-e húsz-harminc év múlva? Nehezebb? Mire emlékeznek vissza szívesen? Mit felejtenének el inkább? Konfliktusok? Közös sztorik?

Mindezt ígérik a beszélgetés szervezői.

süti beállítások módosítása