Harminchárom ezer munkaóra van a Cirque du Soleil show jelmezeiben

A Varekai című előadás a különleges kiszerelésű jelmezekben május 12. és 14. között öt alkalommal látható a Budapest Arénában.

A Cirque du Soleil társulat Varekai előadása már 2002-es ősbemutatóján is a szokásosnál nagyobb feltűnést keltett, de a 2014-es aréna show premierjén végképp markánsan kiemelkedett a hasonló showk közül. A különleges, több szintes színpadtól és vadonatúj színpadtechnikától kezdve, a történet szerves részeként létező énekeseken keresztül a jelmezekig, amely még a társulat többi előadásához képest is rendkívül látványos. 

ap_1_ok.JPGVarekai (fotók: Kálló Péter)

A Varekai összes jelmezét az Oscar-díjas japán jelmeztervező, Eiko Ishioka tervezte, aki tucatnyi film mellett kiemelkedő színházi előadásokhoz, operákhoz is tervezett ruhákat pályafutása során, illetve Björk néhány emlékezetes fellépő ruháját is ő tervezte. 

Eiko Ishioka élete egyik nagy kihívásának nevezi a Cirque du Soleil társulatával történt közös munkát, hiszen azontúl, hogy egy markáns vizuális világot kellett létrehoznia, az elsődleges szempont minden szereplőnél a biztonság, kényelem és minél szabadabb mozgás lehetősége volt. Ezért különleges textilekkel is kellett dolgoznia: az akrobaták körében népszerű, második bőrnek is nevezett lycra anyagok mellett rugalmas titánium és egy új fejlesztésű, szinte szivacs jellegű anyag is felhasználásra került. 

ap_2.JPG

A tervező és csapata végül több mint 33 ezer munkaórát tett bele a jelmezek megalkotásába. Az előadás alatt több mint 600 ruhát, cipőt, szárnyat, kalapot és kiegészítőket használnak. Ezt a rengeteg jelmezt négy állandó, utazó stábtag tartja rendben, és minden városban két helyi varrónő segít be az apróbb javításokba és tisztításokba.

Maga a jelmez az adott artistára készül a társulat montreáli főhadiszállásán, ahol több mint 300, teljes munkaidőben dolgozó alkalmazott készíti az artisták számára a fellépő ruhákat az összes Cirque du Soleil showhoz az egész világon. Éppen ezért, ha a társulat új artistát szerződtet, akkor leveszik a teljes méretét, a fejétől a lábáig.

ap_3.JPG

süti beállítások módosítása