Egy hónapon belül kiderül, lesz-e kihívója Jordán Tamásnak

Kiírták az igazgatói pályázatot a szombathelyi színház vezetésére. Jordán Tamás már korábban bejelentette, hogy pályázni fog.

Majdnem két hónapnyi, rossz ízű hercehurca után – Dér András kiszivárogtatott pályázatát, állítólagos fenyegetéseket, Dér András visszalépését, Jordán Tamás melletti szimpátiatüntetést, nyilatkozatokat és ellennyilatkozatokat követően - nem egészen egy hónappal ezelőtt Jordán Tamás igazgatói mandátumát egy évvel meghosszabbította a szombathelyi önkormányzat közgyűlése. Ezzel egy időben arról is döntés született, hogy új vezetői pályázatot írnak ki 2018. október 1. és 2021. január 31. közötti időszakra. A szombathelyi önkormányzat által kiírt pályázat most meg is jelent a szombathely.hu-n.

jordan.jpg        Jordán Tamás indulni fog a pályázaton (fotó: Toldy Miklós)

Jordán Tamás, a szombathelyi teátrum alapító igazgatója már korábban világossá tette, hogy ezen az újabb megmérettetésen is indulni fog. A pályázat benyújtására minden aspiránsnak harminc nap áll rendelkezésére.

A kiírás szerint a színház igazgatói posztjának betöltésének minimumfeltétele: szakirányú felsőfokú végezettség, legalább öt éves szakmai gyakorlat és büntetlen előélet. A szakirányú végzettség alól felmentést kaphat az a pályázó, aki Kossuth-díjban, a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze vagy a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjban részesült.

Jordán Tamás korábban azt mondta, biztosat nem tudhat, de véleménye szerint nem lesz másik pályázó. Nem egész egy hónapon belül ez is kiderül.

süti beállítások módosítása