„Soha nem volt olyan jó dolgunk, mint amikor Soros György támogatott minket”

Feuer Yvette színész, a Bohócok a Láthatáron Csoport alapítója mesélt a Magyar Narancsnak többek között a közhasznúság jelenlegi helyzetéről.

Feuer Yvette színész, bohóc és drámapedagógus. A független szcénából indult, a Krétakör alapítója, az Arvisura és a Merlin volt tagja. Fulbright-ösztöndíjjal került Amerikába és szerzett színházi mesterdiplomát. Az általa alapított Bohócok a Láthatáron  Csoport 2010 januárjában jött létre. Az ötlet és az inspiráció az Egyesült Államokból származik, ahol hét évig élt, és ahol együtt dolgozott a Clowns Without Borders, azaz Bohócok Határok Nélkül nevű humanitárius segélyszervezettel.

feuer-_manna_ok.png                      Feuer Yvette (forrás: Manna)

Előadásaikkal és drámafoglalkozásaikkal eleinte csak a gyerekközönséget célozták meg, sokat jártak leszakadó vidéki régiók hátrányos helyzetű közösségeibe. Később Feuer Yvette fontosnak érezte, hogy a középiskolai korosztályt is megszólítsák, és hogy olyan emberekről szóljanak, akiknek nem hallatszik a hangjuk. 2015-ben mutatták be Edward Bond kortárs angol drámaíró Ablak című darabját egy működésképtelen családról. A Kiállok érted! már saját fejlesztésű darab a K.V. Társulattal koprodukcióban, a fiatalkorú-prostitúcióról szól egy lány történetén keresztül.

Ezt a projektet és az első fórumszínházi kísérletüket, a Mátyás, a nem királyt is a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével hozták létre. Ebben az iskolai környezetben játszódó történetben Matyi egy elnyomott kisfiú, aki sem a nagyobbakkal, sem a családjával szemben nem tud kiállni magáért.

feu.jpg                            Forrás: yvettefeuer.com

A Norvég Civil Alap mellett Soros György is támogatta őket. „Soha nem volt olyan jó dolgunk, mint amikor a „bűnös” Soros György, a Nyílt Társadalom Intézet támogatott minket két éven keresztül. Közel száz előadást tudtunk elvinni Borsod megyébe” – meséli Yvette a civil szervezetekkel szembeni kormányzati össztűzzel kapcsolatban. „Folyamatosan pályázunk, az NKA-hoz, az Emmihez és minden országos forgalmazási pályázaton indulunk. Az így nyert támogatásból viszünk ingyenesen előadásokat többnyire Borsodba, Hajdú-Bihar, Baranya, Nógrád megyébe” – vázolja a csoport jelenlegi támogatói hátterét.

Az amerikai támogatási rendszerről is mesél: „Amerikában az egyéni és a vállalati támogatás tartja fenn a kultúrát. Nincs pályázati rendszer, sem állami támogatás. Akármennyit is szidjuk a hazai viszonyokat, jó dolog, hogy létezik működési támogatás, ami alapvetően fenntartja a kultúrát. Eddig kétszer szerveztünk gyűjtést, egy téli turnénkat és a Mátyás, a nem király iskolai előadását is így hoztuk létre”.

feu_ablak.jpg                            Ablak (forrás: 7óra7)

A filmezés hiányzik az éle­temből, holott nagyon vágyom rá. (…) De elképesztő szabadság, hogy azt csinálom, amit szeretek. Nem a hagyományos értelemben vett színjátszás ez mindig, és van, hogy színészileg olykor nem elégít ki, viszont a témák, az újfajta forma nagyon is érdekel. Hiszek abban, hogy ma már minél közvetlenebbül és személyesen lehet megszólítani a nézőket” – mondja Yvette a személyes színészi ambícióinak háttérbe szorításáról.

Az interjúból az is  kiderül, hogyan tud hasznosulni a hátrányos helyzetű közösségekben szerzett tapasztalat és mennyi idő alatt gyűlik össze 10 ezer forint a saját FB oldalán keresztül, ha egy anyának abban próbál segíteni, hogy kórházba hozza Budapestre az örökletes betegségben szenvedő gyerekeit.

A Magyar Narancsban megjelent teljes interjú itt olvasható.

süti beállítások módosítása