Tizenegy új bemutatót tervez a Békéscsabai Jókai Színház

Seregi Zoltán igazgató véleménye szerint mesterségesen és manipulatív módon állították szembe egymással hazánkban a szórakoztató és a művészi színházat.

Négy ősbemutatót is tart a békéscsabai teátrum. Pozsgai Zsolt Békéscsabán játszódó, a reformáció 500. évfordulója alkalmából kifejezetten a teátrum kérésére írt, A szellemúrnő (Ábránfy Katalin) című darabját novemberben tervezik színpadra állítani. Hedry Mária Bumburi és a Bűvös Patkó című darabja az óvodásoknak és az általános iskolásoknak szóló mesebérlet előadásai között szerepel. Mikszáth Kálmán A beszélő köntös, valamint Szabó Magda Születésnap című regényét pedig Zalán Tibor dramaturg dolgozza át színpadi művé.

jokai.jpgBékéscsabai Jókai Színház (forrás: Jókai Színház)

Az évad összeállításáról szólva Seregi Zoltán igazgató kifejtette: pályázatában is arra törekedett, hogy színész- és közönségbarát darabokat vigyenek színre, továbbá nagy hangsúlyt kíván fektetni a magyar darabok bemutatására. Az igazgató szerint Magyarországon „mesterségesen és manipulatív módon” állították szembe egymással a szórakoztató és a művészi színházat, holott szerinte „lehet úgy csinálni szórakoztató színházat, hogy az minőségi színvonalat képviseljen”.     

A jövő évadban már szeptemberben két bemutatót terveznek: a Törvénytelen randevút az angol Robert Cogo-Fawcett rendezi. Tamási Áron Ősvigasztalás című darabját Béres László dirigálja.     

A néhány teátrumban Boeing, boeing címmel is játszott Leszállás Párizsban, valamint a Radó Denise által rendezett My Fair Lady szerepel még a felnőtt bérletek sorában, továbbá ide került az idei évadban az ifjúsági darabok között játszott Diótörő és Egérkirály című musical.

Középiskolásoknak játsszák majd Csokonai darabját, Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiakat; a mesebérletben pedig Milne Micimackója szerepel. A Hajnalban, délben, este című vígjátékot Gubik Petra és Czitor Attila főszereplésével a stúdiószínházban mutatják be.

A békéscsabai társulat idén is dolgozik együtt vendégművészekkel, így például Fodor Zsóka a My Fair Lady-ben, Kovács Frigyes és Szélyes Imre erdélyi magyar színész az Ősvigasztalásban, Beszterczey Attila gyulai, Benkő Géza felvidéki színész pedig a Törvénytelen randevúban egészítik ki a színház társulatát.

A következő évadban is repertoáron marad több előadás, így a Monte Cristo grófja, a Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk!, a Macskajáték, a Mezítláb a parkban, A fösvény és a Balkán kobra. Három monodrámát, az Egy őrült naplóját, a Sonkamenüettet és A negyvenkettedik széken ülő nőt is megnézhetik jövőre is a nézők.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása