A következő évadban is folytatódik a Staféta

A Főváros független alkotókat támogató pályázatának „második évadalassan a végéhez közeledik. Interjú.

A tehetséggondozás támogatása érdekében Budapest Főváros Önkormányzata a FÜGE lebonyolításában meghívásos pályázatot tett közzé 2015 őszén. A STAFÉTA célja, hogy a kisebb produkciók és a pályakezdő fiatal tehetségek is bemutatkozási lehetőséghez jussanak, ezzel is színesítve Budapest kulturális életét. A második alkalommal már nem meghívásos, hanem nyílt rendszerben meghirdetett STAFÉTA Pályázat keretén belül 2017-ben hét produkció, öt prózai és két táncelőadás valósulhat meg. Szalay-Bobrovniczky Alexandra Főpolgármester-helyettes értékelte a pályázatot.

alex.jpg              Szalay-Bobrovniczky Alexandra (fotó: Huszti István)

Hogyan értékeli a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett tehetséggondozó STAFÉTA pályázat első „évadát”?

A pályázat azzal a céllal jött létre, hogy a kisebb produkciók, illetve a pályakezdő fiatalok bemutatkozási lehetőséghez jussanak a kőszínházak domináns szerepe mellett, ezzel is színesítve Budapest kulturális életet – ez úgy érezzük, sikerült. A 2016-os évben kilenc produkció valósult meg: Pass Andrea a Stafétának köszönhetően mutathatta be az első felnőtteknek írt Napraforgó című darabját, a Dollár Papa Gyermekei pedig létrehozhatta első nagyszínpadi produkcióját a Trafóban.

A pályázat a kísérletezésre is lehetőséget adott: a k2 Színház a Kárpáti Péter-féle improvizációs technikát próbálhatta ki a Dongó című előadásuk kapcsán, Kálmán Eszter látványtervező pedig Bercsényi Péter bábművésszel és Dányi Viktória táncossal feszegethette a műfaji határokat. A kísérletezés jegyében született Soós Attila Woolf-adaptációja és a STEREO Akt Etikett című produkciója is. Külön örömünkre szolgál, hogy három táncelőadás, Rózsavölgyi Zsuzsa, Dányi Viktória és Fülöp László produkciója is bemutatásra került.

A második alkalommal meghirdetett Staféta Pályázat keretén belül a 2017-es évben hét produkció, öt prózai és két táncelőadás valósulhat meg.

A második kiírásra kilencven pályamű érkezett, a jelentkezők száma jól mutatja, hogy mekkora szükség van a Stafétához hasonló pályázatokra. Nem volt könnyű dolga a kuratóriumnak a döntésnél, de úgy érzem, hogy az előző évhez hasonlóan izgalmas és sokszínű előadásokat láthat majd a közönség a 2017-es évben. Az első két új bemutatóra már sor is került: februárban Olasz Renátó és Horváth János Antal Kitagadottak című Schiller-átirata került bemutatásra az Ódry Színpadon, mely többek között a törvényenkívüliségről, a kitagadott létről, a generációs szakadékról, az apahiányról és a lázadás létjogosultságáról beszél.

Áprilisban a kétszeres Staféta-nyertes író-rendező, Pass Andrea mutatta be a Bebújós című darabját a Jurányiban: Petrik Andrea, Herczeg Adrienn, Schruff Milán, Formán Bálint és Réti Adrienn a gyerekek és a felnőttek megtévesztésig hasonló világába kalauzolják a nézőket. A Staféta-bemutatók sora ősszel folytatódik: Császi Ádám a Szkénében, Fekete Ádám, Mészáros Máté és Juhász András – Szenteczki Zita párosa a Trafóban, Vass Imre pedig a MU Színházban mutatja be rendezését.

beb_domolky.JPG        Bebújós (fotó: Dömölky Dániel)

Addig is milyen Staféta-előadások láthatóak még az idei évadban?

Május 10-én a MU Színházban Rózsavölgyi Zsuzsa 1.7 című előadása lesz látható, mely a női test természetes és természetellenes voltát állítja a középpontba, a Jurányiban pedig Pass Andrea két előadása, az előbb említett Bebújós, illetve a Napraforgó című darabja kerül műsorra május 11-én és 15-én.

Várható a Staféta Pályázat folytatása?

Örömmel mondhatom, hogy igen, hiszen hosszú távon szeretnénk biztosítani ezt a lehetőséget a fiatal tehetségek mentorálása területén. A terveink szerint idén szeptemberben hirdetjük majd meg a pályázati felhívást, úgyhogy nagy érdeklődéssel várjuk a pályamunkákat.

(Forrás: Jurányi Ház)

süti beállítások módosítása