Vincze Balázs kapta a Seregi-díjat

A Pécsi Balett igazgatója vehette át az Operaház színpadán a 2013 óta Seregi László emlékét őrző elismerést.

A magyar balett-történet korszakos alkotójáról elnevezett díjban évente egy olyan aktív koreográfus részesülhet, aki egyéni stílust képviselve alkot maradandó tartalmat és képvisel művészi értéket a balett területén.

A díj odaítéléséről kuratórium döntött, amelynek tagja az alapítását kezdeményező két táncművész, Kollár Eszter és Bán Teodóra, valamint Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója, Solymosi Tamás balettigazgató, Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke és Kiss János, a Győri Balett igazgatója.

vincze_1.JPGVincze Balázs (forrás: Pécsi Balett)

Az elismerésben a korábbi években olyan alkotók részesültek, mint Lukács András, Juronics Tamás, Jirí Kylián és Mihályi Gábor. Seregi László munkásságát jelképező szoborhoz, amely Krasznai János alkotása, egy felkérés is párosul az Opera részéről egy koreográfia megalkotására a következő évadban.

A Harangozó Gyula- és Imre Zoltán-díjas, valamint Magyar Arany Érdemkereszttel is kitüntetett Vincze Balázs számára nem ez lesz az első alkalom, hogy együtt dolgozik a Magyar Nemzeti Balett művészeivel, 2015-ben az Eperjes Károly által színpadra vitt János-passióhoz készített koreográfiát, ezt követően pedig a 2016-os újévi gálára forgatott filmet az Opera táncosaival.

A Pécsi Balett legutóbb a Pas de Trois '17 részeként mutatta be Vincze Balázs legfrissebb koreográfiáját, Káel Csaba rendezésében, a Bartók zenéjére készült A csodálatos mandarint.

Különös egybeesés, hogy az önálló Pécsi Balett első nagyszínpadi bemutatója A makrancos hölgy lesz, mely köztudottan legendás koreográfiája volt Seregi Lászlónak – bár ezt nem én koreografálom, de balettigazgatóként az ő emlékének ajánlom” – mondta el a díj átvételekor Vincze Balázs.

(Forrás: Pécsi Balett)

Kapcsolódó cikkek

„Hosszú távon nem lehet büntetlenül kihasználni a testet” - interjú Vincze Balázzsal
Nagyobb művészeti és gazdasági autonómiát vár a Pécsi Balett az önálló működéstől

süti beállítások módosítása