Több zene, de így sem kevés színház a Budapesti Nyári Fesztiválon

Több mint száz program szerepel a fesztiválon június 3. és augusztus 30. között a Margitszigeten és a Városmajorban.

Bán Teodóra, a fesztivált szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta: az idei nyár kínálatában hangsúlyosabban jelenik meg a zene, mint a színház. De a színházi előadások iránt érdeklődők sem maradnak programok nélkül.

A fesztiválon a Porgy és Bess című művet operakoncert formájában mutatják be amerikai énekesek közreműködésével. Az Evita és a Doktor Zsivágó című musicalt is műsorra tűzik, és folytatódik az Operagála világsztárokkal című sorozat, amelyben idén Ailyn Pérez amerikai szopránt, Gabriele Viviani olasz baritont és Ramé Lahaj albán tenort hallhatja a közönség.

a-hulyeje-_galos_mihaly_samu.jpgHarsányi Attila és Czakó Julianna a miskolci A hülyéje előadásában (fotó: Gálos Mihály Samu)

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon fellép a Béjart Ballet Lausanne is Balett az életért című produkciójával. Verdi A trubadúr című művét pedig Dinara Alieva, Riccardo Massi, Komlósi Ildikó és Kálmándy Mihály szereplésével tűzik műsorra.

A Duna Művészegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a Szabad Tér Színház különleges táncjátékot mutat be a kiegyezés évfordulóján A Monarchia bálja címmel.

A Városmajori Szabadtéri Színpadon június 22. és július 11. között kerül megrendezésre a Városmajori Színházi Szemle, amely során olyan vidéki és határon túli színházi előadások láthatóak, amelyek szórakoztató jellegük mellett a művészi megvalósítás szempontjából is kiemelkednek a kínálatból. Az idei válogatásba a nyíregyházi Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (r: Tasnádi Csaba), Miskolcról A hülyéje (r: Szőcs Artúr) , Szombathelyről A falu rossza (r: Mohácsi János), a kecskeméti Mágnás Miska (r: Rusznyák Gábor), a csíkszeredai Tisztelt Ház (r: Lendvai Zoltán) és a szabadkai társulat Amadeusa (r: Béres Attila) kerültek be a versenyprogramba.

a_falu_rossza_meszaroszsolt.jpgA falu rossza a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában (fotó: Mészáros Zsolt)

Látható lesz a Sztárcsinálók című musical és a Group'n'Swing Holdfény Mulató című produkciója. Gyulai Júlia a Coincidance Társulatával a Fairplay - Sportóriások legendája című táncelőadást mutatja be. Újra műsorra tűzik az Így szerettek ők című koncertszínházi előadást Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Gryllus Dorka, Simon Kornél, valamint a szerzők, Nyáry Krisztián és a Kaláka együttes közreműködésével.

Minden vasárnap délelőtt gyerekszínházi előadásokat tartanak a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

(Forrás: MTI, szinhaz.hu)

süti beállítások módosítása