„Ahogy egy báb megjelenik a színpadon, az a színészről is mindent elárul”

Pájer Alma Virág bábszínész a Holle anyó kapcsán mesélt a bábozás szellemi és fizikai kihívásairól és hogy milyen volt korábban Alföldivel dolgoznia.

Pájer Alma Virág idén végez a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán. Legutóbb a Budapest Bábszínház Holle anyó című előadásában láthattuk, ahol a szorgalmas lányt kelti életre.A vele készült interjú a Fidelión jelent meg.

A színműs felvételi második rostáján a prózai szak helyett ajánlották neki a bábszínész szakot. „A felvételi feladatok során, amikor láttam, mit tud ez a műfaj, úgy gondoltam, hogy működőképes forma lehet nekem” – így kezdődött ez a történet. „Nagyon fontos, hogy az ember különböző utakon és módokon fejezhesse ki magát, és a bábozással ezt megteheti. A táncnál érzem még ugyanezt” – fogalmaz a fiatal színművész.

kep_eder_vera.jpgPájer Alma Virág a Képzelt betegben (fotók: Éder Vera)

Noha már több bábszínházi előadásban szerepelt, a Holle anyó különös kihívás volt számára: „Ez az első olyan darab, ahol végig a paraván mögött vagyok, többek között emiatt komoly erőfeszítést és koncentrációt igényel. Tulajdonképpen minden darabnál újratanuljuk a technikát. Az egyetemen foglalkoztunk marionettel, de olyan még nem volt, hogy főszereplőként végigcsináljak egy előadást marionett és vajangtechnikával”.

Mivel ebben az esetben paraván mögött játszanak a színészek, kérdés, hogyan lehet a színész saját érzelmeit és gondolatait is megmutatni. „Azokat a pontokat kerestem, ahol a báb, a kinézete, a személyisége összekapcsolódik az én lelki világommal, állapotommal, hangommal. A mozgatásnál megpróbáltam mindig kívülről látni a bábot, és arra törekedtem, hogy azt tegye, amit én magam is csinálnék. Vagy amit tud” – válaszolja erre Pájer Alma Virág. „Abból, ahogy a báb megjelenik a színpadon, pontosan lejön, ki milyen állapotban van aznap, mennyi türelme, kedve van a próbához. Minden látszódik.”

holle_all_eder_vera.jpg                                                          (A Holle anyó előadásában)

Talán nem is gondolnánk, mekkora fizikai igénybevételt jelent a bábozás, de már akkor is ízelítőt kaphat bárki ebből, ha megpróbálja csak két-három percig felemelve tartani a karját. „Amikor mondjuk Boribont és Annipannit játszom, énekelek, ugrálok, bábozom, és van úgy, hogy a második számnál azt érzem, hogy kicsit kifulladtam. Ha nem edzek, nem járok el futni, meg tudom csinálni az előadást, csak fölöslegesen sokat kivesz belőlem a testem fáradtsága” – meséli ezzel kapcsolatban a színésznő.

Alföldi Róberttel már a Budapest Bábszínház Képzelt beteg előadásában is dolgozott. „Kegyetlenül jó volt vele dolgozni. Kegyetlen abban az értelemben, hogy kitaposta belőlünk, amit tudunk. Ha azt érzi, hogy a színészben megvan a szándék, akkor minden eszközzel hozzásegíti, hogy kihozza magából a maximumot” – emlékezik a közös munkára. Legközelebb a Hegedűs a háztetőn előadásában fognak találkozni, amit Alföldi a Papp László Sportarénában állít színpadra szeptemberben.

A Fidelión megjelent interjúból az is kiderül, mit tud az a bizonyos vajangtechnika, hogyan került Pájer Alma Virág éppen a Budapest Bábszínházba és mi dolga van a vásári bábozással.

A teljes interjú itt olvasható.

süti beállítások módosítása