Színvonalas szórakoztatást ígér a Pesti Magyar Színház

A következő évad bemutatása mellett a teátrum hagyományos díjai is gazdára leltek az évadzáró társulati ülésen.

A színház a 2016/17-es évadban 282 saját előadást tartott, amelynek 123 521 nézője volt. Ezek közül 89 előadás volt akadálymentesítve látás- vagy hallássérültek számára, ebből  7 alkalommal egyszerre jelnyelvi tolmácsolás és audionarráció is jelen volt az előadáson.

Az előadások mellett ötven vendégrendezvény is helyet kapott a Pesti Magyar Színházban, köztük a PS Produkció és a Pécsi Balett előadásai, az Amiről még nem meséltem - beszélgetéssorozat élsportolókkal, több koncert, valamint a Pesti Magyar Színiakadémia vizsgaelőadásai.

magy_1_koma_janos.JPGBalázs András, Benkő Nóra és Pavletits Béla (fotók: Kozma János)

A Magyar Színház a 2017/2018-as évadban is a „műfaji sokszínűségre és a színvonalas szórakoztatásra” törekszik.

A nagyszínpadon október 7-én mutatják be a PS Produkcióval koprodukcióban Queen–Ben Elton: We Will You Rock című musicaljét, Cornelius Baltus rendezésében. Ugyanezen a napon  Eisemann Mihály-Zágon István-Nóti Károly: Hippolyt, a lakáj című zenés vígjátéka is műsorra kerül a Soproni Petőfi Színházzal közösen és Eperjes Károly rendezésében, amit Sopronban láthatnak a nézők.  

Novemberben mutatják be Búss Gábor Olivér-Buzás Mihály-Passo Doble-Kirády Attila-Johnny K. Palmer-Szente Vajk: Holnap tali című musicaljét Szente Vajk rendezésében.

magy_all.JPG                     (Zalán János igazgató és Szatmári Attila)

Februárban ismét Eperjes Károly rendez a Pesti Magyar Színházban, ezúttal Friedrich Schiller: Ármány és szerelem című drámáját állítja színpadra. Márciusban Shakespeare: Rómeó és Júliája kerül műsorra, Lengyel Ferenc rendezi a darabot.

A  kamaraszínpadon már szeptemberben új előadással jelentkezik a teátrum, Gary Barlow -Tim Firth: Naptárlányok című vígjátékát Tallós Rita állítja színpadra, a vasfüggöny mögötti játéktéren pedig áprilisban mutatják be Lőrinczy Attila: Balta a fejbe című tragikomédiáját, amelyet Horváth Illés rendez.

A Sinkovits Imre Stúdiószínpadon decembertől lesz látható Topolcsányi Laura: Tibikém! Neked minden végszó? című színházi játéka „körbe-gurba zenével” és Gaál Ildikó rendezésében. Áprilisban pedig Eugéne Ionesco: Székek című egyfelvonásosa kerül műsorra, amelyet Szabó K. István állít színpadra.

Az évadzáró társulati ülésen a teátrum hagyományos díjait is kiosztották. A Farkas-Ratkó-díjat Szatmári Attila nyerte el. A társulat szavazatai alapján kiérdemelhető Főnix díjat a legjobb  női főszereplő kategóriában Benkő Nóra, legjobb férfi főszereplőként Pavletits Béla kapta meg. Az Igazgatóság döntése alapján a Főnix-különdíj tulajdonosa Balázs András műszaki vezető.

A társulattól Tóth Sándor színművész búcsúzott, de a játszott szerepeit megtartja.

(Forrás: Pesti Magyar Színház)

süti beállítások módosítása