Sikerrel vendégszerepelt Erdélyben a kecskeméti színház társulata

Marc Camoletti Boeing, Boeing című vígjátékát mutatták be teltházak előtt az erdélyi Hargita megye három városában.

Hargita és Bács-Kiskun testvérmegyék, és a kecskeméti orvosok tíz éve végeznek Erdélyben ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat. A kapcsolat most kulturális együttműködéssel is kiegészült.

boeing-boeing-original-77979.jpg        Boeing, Boeing imázskép

Nagy örömmel jöttünk, és a fogadtatás minden várakozásunkat felülmúlta - fogalmazott Cseke Péter igazgató. A Boeing, Boeing az elmúlt évek egyik legnagyobb közönségsikere volt Kecskeméten. Az első erdélyi előadásnak különös érdekességet adott, hogy a főszereplő, Zayzon Zsolt „hazai pályán” léphetett fel, lévén gyergyószentmiklósi születésű.

A társulat június 20-án Csíkszeredában, a Csíki Játékszínben, másnap Székelyudvarhelyen, a Tomcsa Sándor Színházban mutatkozott be.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása