Mi kell ahhoz, hogy egy előadás anélkül legyen népszerű, hogy lemenne kutyába?

Orlai Tibor, több jelentős közönség- és szakmai elismerés mellett futó előadás producere mondta el az Indexnek, melyek a sikeres színházi előadás kulcsai.

Az Orlai Produkciós Iroda idén ünnepli fennállásának tízedik évfordulóját. Az állami támogatás nélkül, magánvállalkozásként működő produceri iroda majd minden évben 4-5 új bemutatóval jelentkezik és több mint tucatnyi előadást tart folyamatosan repertoáron. Az előadásai több játszóhelyen láthatóak, többek között a Belvárosi Színházban és a Jurányiban, és nem nagyon van olyan nyári vagy évközi színházi fesztivál, ahol ne találkozhatnánk orlais produkcióval.

orlai_gergely_bea.jpg                Orlai Tibor (fotó: Gergely Bea / Orlai Produkciós iroda)

Az Orlai Produkciós Iroda egy kvázi társulatot hozva létre, idén szorosabbra fűzte a szálakat több színészével is. A virtuális társulat tagjai: Hernádi Judit, Benedek Miklós, Kovács Patrícia, Schruff Milán, Szabó Kimmel Tamás, Mészáros Máté, Nagy Dániel Viktor, Járó Zsuzsa, Péter Kata, Ötvös András és László Lili, valamint a rendezők közül Pelsőczy Réka, Göttinger Pál, Szikszai Rémusz és Znamenák István. Több olyan szakmai díjakkal és a nézők szeretetével elismert produkció fűződik az Orlai Produkciós Iroda nevéhez, mint például az Egyasszony, az Egy őrült naplója vagy A csemegepultos naplója.

Orlai Tibor producer az Indexen mesélt arról, mik a titkai egy sikeres színházi előadásnak: „ mi kell ahhoz, hogy az előadás bár ne menjen le kutyába, mégis ezrek akarják megnézni”.

Orlai szerint nincs sikerrecept, és az Orlai Produkciós Irodának is volt már vagy rosszabbul sikerült előadása, vagy olyan, amelyhez nagyobb elvárások társultak annál, mint amilyenre végül sikerült. „Ilyenkor az a lényeg, hogy meg kell tudni hozni a döntést, és akár öt előadás után levenni valamit a műsorról” – mondja. Ha a sikerreceptet nem is, a szerinte legfontosabb jellemzőket meghatározta.

szall_3.JPGSzabó Kimmel Tamás, Róbert Gábor (hátul), Péterfy Bori a Száll a kakukk fészkére előadásában (fotó: Toldy Miklós)

 Az előadás témája és aktualitása kapcsán fontosnak tartja, hogy „az előadás reflektáljon a néző hétköznapjaira, legyen számukra aktualitása, hogy a közönségnek fontos legyen a téma, legyen mit továbbvinniük magukkal”.  Azért is lényeges szerinte, hogy szóba kerüljenek az előadásaikban olyan témák, mint a családon belüli erőszak, az identitáskérdések vagy éppen a betegséghez való társadalmi viszonyulások, mert „Magyarország ilyen téren nagyon le van maradva, tudatlanságból, hozzá nem értésből és a szőnyeg alá söprés miatt: egyszerűen nem szeretünk erről gondolkodni”. „És nem kérdés, hogy a mai magyar társadalomnak pont az az egyik legnagyobb gondja, hogy nem nézünk szembe a problémákkal, legyenek azok magánjellegűek, társadalmiak, politikaiak, identitással vagy a múltunkkal kapcsolatosak” – fűzi hozzá.

Tudomásul kell venni, hogy ma általában a színészek nevére jönnek be a nézők, de lényeges, hogy ne aszerint hozzuk létre a szereplőgárdát, hogy kik a nagy húzónevek” – mondja el Orlai Tibor a jó szereposztás és a hiteles alakítások fontosságát kiemelve.

A színészközpontúség szintén meghatározó eleme az előadásaiknak. „Nekem fontos a színészek publicitása, és hogy megkapják azt a megbecsülést és csillogást, ami kijár nekik”- mondja, hozzátéve – „ Hiszek abban, hogy a színésznek címlapon kell szerepelnie, és el kell érnie ugyanazt a társadalmi megbecsülést, amiben régebben is voltak, mert nagyban tudják befolyásolni a társadalom álláspontját a közéleti kérdésekben”.

orlai_all.jpgA jó időzítés meglátása szerint több dolgot is jelent. „Vannak olyan darabok, amelyeket már évek óta kerülgetünk, de eddig úgy éreztük, talán még nem aktuálisak. A hullaégetővel például négy éve találkoztunk először, de csak most éreztem úgy, hogy ideje van színpadra vinni. Amiről szól, az mindig aktuális, de négy évvel ezelőtthöz képest nagyon nagy mértékben növekedett Magyarországon a rasszizmus, a mindenféle szélsőséges megnyilvánulás, az idegengyűlölet” – meséli.

Emellett a többi színház bemutatóit is figyelembe kell venni, „nem szabad egymással szembemenni, mert azzal nem erősítjük, hanem gyengítjük egymást”. Szintén fontosnak tartja, hogy a színészek pályájuk legmegfelelőbb pontján találkozzanak a számukra meghatározó szerepekkel. Példaként említi a Száll a kakukk fészkére előadását: „úgy gondolom, Szabó Kimmel Tomi pont akkor kapta meg a főszerepet, amikor színészileg és emberileg is a legjobb pillanatban volt: színészileg adni, emberileg pedig kapni tudott tőle”.

A közönséggel kialakított emberi viszonyrendszer szintén fontos eleme az előadások sikerének. „A közönség tiszteletét ki kell vívni, és ehhez nagyon fontos a személyes viszony. Oda szoktam figyelni arra, hogy ha bármilyen emailt kap az iroda, arra személyesen válaszoljak, és hogy a Pozsonyi Pikniken és a mikulásnapi vásárunkon egész nap ott legyek a pénztárban, és mindenkit meghallgassak” – fogalmaz ezzel kapcsolatban Orlai Tibor.  Úgy tartja, hogy  „a közönséggel szemben alázatosnak kell lenni, ami nem azt jelenti, hogy a kiszolgálásuk a legfontosabb. Meg kell próbálni olyan körülményeket teremteni, amivel támogatni lehet a színházba járási szokásaikat”. 

Bizonyos előadások esetén pontosan tudja, hogy a közönség egy része nem fog elmenni megnézni, éppen a szembenézés nehézsége miatt, amilyen például a Happy ending esetén a rák, az Egyasszonynál pedig a születési rendellenességgel világra jövő gyermek és annak halála.  „Nekünk is meg kell értenünk, hogy nem egyformán dolgozzuk fel a traumákat, a színpadon látott helyzeteket” – fogalmaz ezzel kapcsolatban Orlai.

takacs_ati_2_kis.JPGTenki Réka az Egyasszonyban (fotó: Takács Attila)

Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy egyre növekszik az igény a szórakoztató előadások iránt: sokkal nehezebb világot élünk ma, amikor az emberek jó része napi 12-13 órát dolgozik, úgyhogy el kell fogadnunk, hogy amikor eljutnak színházba, nem feltétlenül akarnak további szorongást okozó témákkal találkozni” – mondja, hozzátéve – „ De az már a mi felelősségünk, hogy olyan előadásokat mutassunk be, amelyek bár szórakoztatóak, mégis van mélyebb tartalmuk, jelentőségük, és a néző nemcsak annyit tud utána magával vinni, hogy milyen jót nevetett, hanem gondolatokat is, amelyeket felhasználhat bizonyos élethelyzetekben”. 

Az interjúból további a öt szempont is megtudható, ami Orlai Tibor szerint a sikeres előadások ismérve.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Orlai Tibor szövetségre lép legközelebbi színészeivel

süti beállítások módosítása