A marosvásárhelyiek két előadással szerepelnek a bukaresti Színházi Fesztiválon

A teátrum magyar társulatának a POSZTot is megjárt előadása és a román társulat egy Bocsárdi László által rendezett produkciója került be a fesztiválprogramba. 

A Liviu Rebreanu Társulat ezúttal a Bulgakov 2017 című előadással szerepel a bukaresti seregszemlén, melyet Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című műve nyomán rendezett Bocsárdi László.

A Tompa Miklós Társulat előadásai közül a Radu Afrim szövegkönyve alapján és rendezésében színre vitt Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadást válogatták be a fesztivál programjába. 

retromadar_foto_rab_zoltan.jpgRetromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan (fotó: Rab Zoltán)

Az ötvenhárom hazai előadást felvonultató seregszemlére a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház  mellett több erdélyi magyar színház is meghívást kapott, így például a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Nagyváradi Szigligeti Színház, illetve a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház is. 

 (Forrás: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Szinhaz.hu)

süti beállítások módosítása