Workshopok és kulturális fesztivál borsod megyei mélyszegény községekben

A helyiek bevonásával, külföldi és hazai szakemberek együttműködésében zajlik a művészeti alkotómunka július 22. és 28. között a Cserehát négy településén.

Az Utca-SzAK (Utcaszínházi Alkotóközösség) által szervezett, az ország legnehezebb helyzetű járásában létrejövő nemzetközi workshopok, színházi előadások és koncertek előtt egy héttel nyolc ország negyven színházi szakembere találkozik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

utca.jpg                          Forrás: Utca-SzAK

A Társadalmilag Elkötelezett Művészetek Nyári Akadémiáján az elzárt, hátrányokkal élő közegekben alkalmazható művészet-pedagógiai eszközöket és formákat bemutató képzésen vehetnek részt a meghívottak. Az elsajátított módszerek, ismeretek más szegregált közegekben (börtönök, terápiás célú közösségek, vagy menekülttáborok) is alkalmazhatóak. Az egyhetes kurzuson tanultakat Borsod-Abaúj-Zemplén megye három településén egy-egy hosszabb alkotófolyamat során a gyakorlatban is kipróbálhatják a résztvevők.

Az Utca-SzAK által jól ismert hátrányos helyzetű településeken, Abaújszolnokon, Felsővadászon és Szakácsiban hat éve több korosztály vesz részt színházi módszereken alapuló foglakozásokon.

utca_szakacsi.jpg

Július 22-27-ig nyolc-nyolc külföldi vendég dolgozik együtt a településekkel, ahol különböző művészeti tevékenységekbe, workshopokba kapcsolódhatnak be az érdeklődők. A foglalkozások során az előadóművészeti gyakorlatok hozzájárulnak a nagyrészt gyermekkorú résztvevők személyes és társas kommunikációjának fejlődéséhez, de a figyelmi készség fejlesztésében és az idegennyelv elsajátításában is segítséget nyújthatnak. Az egyhetes munka során elkészített mini produkciók, a koncertekkel, közösségi programokkal színesített Made in Gypsistan fesztiválon mutatkoznak be július 28-án, Felsővadászon, a Rákóczi kastély szomszédságában álló szabadtéri színpadon. 

A Nyári Akadémia résztvevőinek negyedik csoportja, szintén nehéz hátterű, de az előadóművészetekkel, színházzal már kapcsolatba került 17-22 éves fiatalokkal egy alkotótábor keretein belül készít előadásokat Irotán. A négy rendkívül izgalmasnak ígérkező produkciót, köztük a „kis Utca-Szak” Várnai Balázs rendezte cirkuszos előadását, az Érinthetetleneket, vagy a Dimini Teatro újabb Commedia dell’Arte alkotását, a másik három településen elkészült rövid jelenetekkel, táncos, zenés, produkciókkal együtt szintén bemutatják a fesztiválon.

utca_2.jpg

Idén már második alkalommal szerveződik fesztivál a nyári alkotótáborokban született produkciók köré. 2016-ban Szakácsiban a Nyári Akadémia a közösségi színházért című program zárására egyfajta spontán fesztivál szerveződött, ahol a résztvevők színházi produkciói között olyan művészek is hangszert ragadtak, mint Both Miklós vagy mikrofont, mint Horváth Kristóf (Színész Bob) slammer. Gypsistan, itt minden bizonytalan, idő nincs – így idén is bármi előfordulhat, a szervezők legalábbis úgy készítették elő a körülményeket, hogy a fesztivál spontán történések mentén ismét fergeteges buliba torkollhasson. 

A programokról naprakész információkat lehet olvasni az esemény Facebook-oldalán

Miért pont színház?

A kultúrától és a világtól elzárt hátrányos helyzetű településeken egészen más küldetése van a színháznak, mint a nagyvárosokban. Itt olyan eszközökre van szükség, amelyek képesek felszínre hozni a közösséget akár tudat alatt foglalkoztató témákat – a művészetet, a játékot, mint gyakorlatot kínálja fel számukra a program. A művészeti alkotás szakértelmét, mint egyfajta speciális, de átadható gyakorlati tudást hasznosítják a szakemberek, alkalmassá téve a csoportokat előadás létrehozására egy „fellépés” erejéig.

 

Az Utca-Szak által alkalmazott improvizatív színház többek között erre alkalmas - a művészet itt egyfajta terápiás funkciót tölt be, mely a résztvevők számára érzelmi feloldozást hoz, és rálátást kínál a társadalmi és az egyéni fejlődés lehetőségeire. Nem mellesleg, a programba bevont fiatalok nyitottabbá válhatnak, új szemszögből látják saját szerepüket a világban, például saját identitásukat, és a többségi társadalom tagjaihoz fűződő kapcsolataikat. Erre is rengeteg példát találunk a korábbi évekből: a program hatására sokan maradtak meg az iskolarendszerben, jó néhányan pedig elvégezték a középiskolát. Van, aki a Miskolci Nemzeti Színházban dolgozik fodrászként, de az fiatalok első generációjának tagjai között ma szociális gondozók, pékek, de készenléti rendőrök is akadnak.

(Utcaszínházi Alkotóközösség)

(Forrás: Utcaszínházi Alkotóközösség)

süti beállítások módosítása