Polunyin szerint súlyos válságban van a balett

A szókimondó táncos szerint a balettnek minél hamarabb le kell vetnie az elitizmus bélyegét, különben pusztulásra van ítélve.

Az ukrán balett-táncos, aki 2012-ben, huszonegyévesen meglépett a Royal Ballet-től, aminek legfiatalabb magántáncosa volt, úgy véli: a balettnek az egyetlen esélye a megújulásra, ha szélesebb közönségrétegekre talál, ehhez viszont új darabokra, új zenékre, és legfőképpen új rendezői látásmódra van szükség. Szerinte itt az ideje, hogy a film- és musicalrendezők kezükbe vegyék a balett megreformálását.

polunyin.jpg                Szergej Polunyin

A most 27 éves táncos (és színész) a The Guardian cikkében így fogalmazott: „A klasszikus balett már majdnem halott. Nagy iránta az érdeklődés a közönség részéről, de belül semmi új nem történik. Nincsenek rendezők és nem születnek új balett zenék” – mondta. Mindezt azzal indokolta, hogy a balett közönsége túl kicsi ahhoz, hogy az igazán tehetséges rendezők késztetést érezzenek balettet rendezni.

Polunyin célja jelenleg egy olyan ügynökség létrehozása, ahol táncos tehetségeket segítenek az érvényesülésben. A balettipar szerinte húsz éves lemaradásban van más művészeti ágakhoz képest. „Nincsenek ügynökségek és menedzserek, akik képviselnék és népszerűsítenék a balett-táncosokat. A táncosoknak nincs hangja” – mondta. Ráadásul sokkolóan keveset keresnek, ahhoz képest, amilyen rövid a pályájuk. „Még egy lakást sem tudnak fenntartani a táncosi fizetésből, kénytelenek osztozni másokkal” – árulta el.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy sokszor az operai marketing büdzséje aránytalanul nagy, és ha ennek az összegnek csak töredékét a táncosok fizetésének emelésére fordítanák, már sokkal jobb lenne a helyzet. A balettsztár nemrég elindított Polunyin Project elnevezésű missziójának egyik célja, hogy táncszínházi előadásokban adjon lehetőséget az idősebb táncosoknak aktív pályájuk meghosszabbítására.

(Forrás: Fidelio)

süti beállítások módosítása