Premierajánló – Az aktivista, a lélekbúvár és a hegedűs

Ajánlatunkban egy Rózsa Milán életéről szóló dokumentumszínház, egy Freudról szóló kamaradráma, valamint Alföldi Róbert Hegedűs a háztetőnje. 

A csodát magunktól kell várni (Trafó, szeptember 5., 20 óra)

Szeptember 5-én mutatja a PanoDráma a Rózsa Milán aktivista életéről szóló A csodát magunktól kell várni című dokumentumszínházi előadást. A produkciót a Pride Weeken az Átriumban már láthatta egyszer a közönség, ezúttal azonban végleges helyére költözik a Trafóba.

foto_banksy.jpg(Forrás: PanoDráma)

Az előadás szereplői: Ballér Bianka e.h., Bezerédi Zoltán, Botos Éva, Ivanics Tamás, Ördög Tamás és Urbanovits Krisztina.

A szövegkönyvet Garai Judit, Hárs Anna és Pass Andrea írta, a szerkesztés Merényi Anna munkája volt.

Rendező: Pass Andrea.

A szeptember 5-i bemutatót követően az előadást szeptember 6-án is láthatja a közönség.

(Forrás: PanoDráma)

Kapcsolódó

Amikor mások harcolnak helyettünk

 

Az ismeretlen (Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, szeptember 7., 19.30.)

Eric-Emmanuel Schmitt először 1994-ben színpadra került drámája Bécsben játszódik 1938 márciusában, közvetlenül az Anschluss után. Sigmund Freudot a Német Birodalom elismerő nyilatkozat aláírására akarja kényszeríteni. Egy éjszaka a lányát elhurcolják, és ugyanezen az éjszakán egy idegen ugrik be kívülről az orvos dolgozószobájába. A furcsa látogató, úgy tűnik, mindent tud Freudról: az életéről, a gyerekkoráról, a félelmeiről. A két ember beszélgetéséből csak egyetlen magyarázat következik, ami azonban a köztudottan ateista Freud számára nem fogadható el.

ismeretlen.jpgAz ismeretlen – Fodor Tamás (forrás: port.hu)

Az előadás szereplői: Fodor Tamás, Sütő András, Sztarenki Dóra, Varga Ádám

A rendező: Császi Ádám.

A szeptember 7-i bemutató után az előadást 11-én, 12-én, 13-án és 29-én is láthatja a közönség.

(Forrás: port.hu)

 

Hegedűs a háztetőn (Papp László Budapest Sportaréna, szeptember 10.,15 és 19 óra)

Alföldi Róbert és a Zikkurat Színpadi Ügynökség ismét szuperprodukcióval készül a Papp László Budapest Sportarénában: Joseph Stein, Jerry Bock és Sheldon Harnick Hegedűs a háztetőn című népszerű musicaljét viszik színre.

A 20. század első évtizedében játszódó történet egy ukrajnai, zsidók és oroszok lakta faluban, Anatevkán zajlik. A főszereplő, Tevje, a szegény tejesember és asszonya, Golde tradicionális világot képviselnek, amelyben a férfi, az apa szava a döntő, s az értékrendet e hagyományos családeszmény, a zsidó közösség és vallás előírásai határozzák meg. Tevjének öt leánya van, akik már a modern, 20. századi világot személyesítik meg, amelyben a személyes érzelmek előbbre valóak a tradicionális-vallási eszméknél. Vágyaiknak megfelelően veszik kezükbe életük irányítását.

hegedus.jpg

Tevje szerepében Stohl András. További szereplők: Éder Enikő, Martinovics Dorina, Bánfalvi Eszter, Sodró Eliza, Csákányi Eszter, Szatory Dávid, Bányai Kelemen Barna, Fehér Tibor, Hevér Gábor, Patkós Márton, Makranczi Zalán és mások.

Rendező: Alföldi Róbert.

A szeptember 10-i, Papp László Budapest Sportarénában tartott két előadás után a produkció országos turnéra indul.

(Forrás: port.hu)

süti beállítások módosítása