Ősszel az oktatásé a főszerep a Fővárosi Nagycirkuszban

Az általános iskolásoknak a Lúdas Matyi produkcióval, a középiskolásoknak a Rómeó és Júlia cirkuszra adaptált változatával készülnek.

Minden előadás után meghívott előadók, köztük egyetemi professzor, író, dramaturg tart előadást Shakespeare-ről és a Rómeó és Júliáról rendhagyó irodalomóra keretében. Az előadást nyáron a Sziget fesztiválon már bemutatták.

rom_2.jpgRómeó és Júlia (fotók: Fővárosi Nagycirkusz)

Az újcirkuszi előadások után a klasszikus cirkusz novemberben kapja vissza a porondot a fővárosban, ahol a tavalyi Dima karácsonya című műsorhoz hasonló előadással várják majd a közönséget.

A nyári fesztiválszezon legrangosabb helyszínein is ott voltak a cirkuszművészek: részt vettek a Pécsi Országos Színházi Találkozó és a kisvárdai színházi fesztivál nyitó és záróünnepségén, cirkuszművészek nyitották a Debreceni Szabadtéri Színpad előadássorozatát, a Szarvasi Szabadtéri Színpadon két előadással szerepeltek, de idén először a székesfehérvári koronázási játékok rendezője is beemelte a cirkuszművészetet a produkcióba, a vizes vb rendezőjéhez hasonlóan. Emellett szinte minden olyan nyári nagy eseményen, fesztiválon is felléptek, amely átszőtte a magyar kulturális életet.

lud_2.jpgLúdas Matyi

Az asztanai világkiállítás magyar pavilonjában is felléptek artisták, a pavilon elnyerte a téma a jövő energiája bemutatásáért járó kategória ezüst díját. A magyar pavilon előtt az utolsó héten adtak műsort a magyar cirkuszművészek kazah vendégfellépőkkel kiegészülve. A Fővárosi Nagycirkusz jó együttműködést ápol az asztanai cirkusszal, Budapestre is rendszeresen jönnek vendégművészek, tavaly például a Lúdas Matyiban és a karácsonyi műsorban is láthatott kazah népviseletben fellépő artistákat a közönség.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása