A Dumaszínház és a FÜGE közös humorpályázatot írt ki

A pályázatra független színházi alkotók, alkotó műhelyek, társulatok és csoportok jelentkezését várják, november 15-ig.

A DEKK By Dumaszínház a Dumaszínház projektje, amelyben kortárs színházi előadások porolják le, és értelmezik újra a kabaré műfaját. A cél: több humort a színpadokra. Ennek érdekében most a Dumaszínház és a FÜGE közös pályázatot ír ki DEKK HUMORPÁLYÁZAT 2017 címmel a Jurányi Inkubátorházban bemutatásra kerülő előadásokra számára. 

kulcsar_viktoria.jpg       Rozgonyi-Kulcsár Viktória (fotó: Gulyás Dóra)

Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház és a FÜGE Produkció vezetője szerint is figyelemre méltó a pályázat: „Idén lesz az ötödik színházi évadunk, amelyben együttműködünk a Dumaszínházzal. Évről évre hol tudatosan, hol kísérletezve gondoljuk és fejlesztjük tovább a közös projektek, a közös gondolkodás struktúráját. Induláskor annyit tudtunk, hogy fontos, közéleti, a társadalmunkra vagy inkább a hétköznapi őrületeinkre reflektáló produkciókat akarunk létrehozni tehetséges rendezőkkel és színészekkel. Szerettük keverni is a szerepeket, itt az a jó, hogy írók is játszhatnak, rendezők is írhatnak, színészek is rendezhetnek. Igazi közös játék az, aminek az eredményével találkozhatnak a nézők a Jurányi színpadán. Így, hogy már túl vagyunk a tizedik előadáson is ebben a műfajban, nevet is kapott a gyermek, megszületett a DEKK by Dumaszínház brand. Idén pedig ezt a pályázatot is kiírtuk közösen, hiszen nekünk és a Dumaszínháznak is szívügye a tehetséggondozás, az utánpótlás.” 

 

PÁLYÁZAT CÉLJA:

A Dumaszínház és a FÜGE Produkció nyílt pályázatot ír ki a kabaré hagyományaira építő, humorral foglalkozó kortárs színpadi előadások megerősödésének, valamint a független előadó-művészet támogatásának érdekében. Pályázni lehet olyan még be nem mutatott, humoros, szórakoztató színházi előadások terveivel, amelyeknek a szövegkönyve e pályázatra írt új anyag, ami valamilyen mai vagy aktuális társadalmi vagy közéleti jelenségre reflektál.

 

PÁLYÁZÓK KÖRE:

Alkotóművészek/magánszemélyek vagy alkotói csoportok/együttesek. Egy pályázó csak egy pályázattal vehet részt a pályázaton. A pályázat nem írja elő, hogy a pályázónak jogi személyiséggel illetve pénzügyi lebonyolítóval kell pályáznia.

 

PÁLYÁZAT TÍPUSA, LEÍRÁSA

Pályázni 2018. január 1. és december 31. között megvalósuló új bemutatókra lehet.
A megpályázható és elnyerhető támogatás pályázónként maximum nettó 2.000.000 Ft.
A pályázat során legfeljebb 3 nyertes pályázatot hirdetünk.

 

PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA:

A pályázat elbírálása egy fordulóban zajlik. A zsűri a benyújtott pályázatok színvonala, a tervezett produkciók megvalósíthatósága, társadalmi hasznossága és művészeti értéke alapján dönt arról, hogy az adott évben kik kapnak lehetőséget arra, hogy színpadra állítsák a szükséges anyagi és infrastrukturális háttérrel a projekt-tervüket.

 

A ZSŰRI TAGJAI:

Rozgonyi-Kulcsár Viktória (FÜGE)
Litkai Gergely (Dumaszínház)
Mattyasovszky Zsolnay Bálint (DEKK)

 

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI:

Pályázni kizárólag az erre a célra kialakított on-line pályázati felületen lehet a megadott benyújtási határidőn belül.
Az adatlap regisztráció után a FÜGE hivatalos web-oldalán érhető el.
A pályázati határidőn túl érkezett pályázatokat nem áll módunkban elbírálni. 

A pályázatok benyújtási határideje: 2017. november 15. 16:00 óra 

A pályázatok elbírálásának várható időpontja és közzé tétele: 2017. december 1-ig a Dumaszínház és a FÜGE honlapján.

süti beállítások módosítása