Gubík Ági: „Már nem akarom magam mindenáron „mutogatni” a színpadon”

Az alkotók öt évvel ezelőtt már egyszer nekifutottak A pincér című darabnak, amit végül idén mutattak be Zsámbékon Telihay Péter rendezésében. Interjú. 

Gubík Ági játssza a színésznőt Forgách András A pincér című előadásában, amelynek a budapesti bemutatója szeptember 21-én lesz a B32-ben. A színésznő a próbákról és a nyári előadásairól mesélt. 

Milyen előadásaid, munkáid voltak a nyári időszakban? 

A Szegedi Szabadtéri Játékokon Hajnali részegség címmel mutattunk be a Réczei Tamás által írt és rendezett darabot. Kosztolányi feleségét, Harmos Ilonát játszottam. Igényes munka volt, szép, tiszta előadás lett belőle. Fantasztikus partnereim voltak, Kőszegi Ákos, Koltai Robi, Fodor Ancsa és mások. Közben újra nekifutottunk A pincérnek is. Ezúttal lett belőle bemutató, egy érzékeny és vad előadás. 

gubikpincer7.jpgGubík Ági A pincér előadásában (fotó: Sin Olivér)

A pincér című darab hosszú idő után végre megvalósult veled Zsámbékon. Miért volt fontos neked ez a produkció? 

Nem bánom, hogy most lett belőle kész produkció, és nem öt évvel ezelőtt. Telihay Péter rendező most bonyolultabbat gondolt róla, mint annak idején, Hajnal János sokkal érettebb színész lett és nekem is most lett igazán mondanivalóm vele. Most tartok ott, hogy már nem akarom magam mindenáron „mutogatni” a színpadon, hacsak nem vallok ez által magamról.  

Egy színésznő mámoros, kiégett állapotban fekszik egy kietlen szállodai szobában. Türelmetlen, zaklatott, elégedetlen. Ekkor terem ott a szobapincér. A nő először ugráltatja, élvezve az úr és szolgálója viszonyt. Idegesíti, majd egyre jobban izgatja a férfi szótlansága, titokzatossága. Érdeklődést kelt benne, elkezdi foglalkoztatni, ki ez az ember. Rég eltorlaszolt zsilipeket nyit meg benne a fiatal férfi. Előtör a múlt, az ünnepelt díva mérhetetlen magánya. 

Mik voltak a legfontosabb inspirációk a színésznő alakjának a megformálásához? 

Minden szerepemnél meghatározó, hogy mi ugrik be az első olvasásnál. Valamikor konkrét embert látok, van, hogy ez egy szín vagy érzet. Maria Callas sokszor eszembe jutott közben, de nem akartam mindenáron megmagyarázni, miért. 

Milyen volt a próbafolyamat és milyen emlékeid maradtak a nyári előadásokról? 

Inspirálnak a különleges terek, és a Zsámbéki Bázis ilyen. Az atmoszféra erősen hatott ránk. A katonai hangár falai között „az ember könnyen megbolondul”, ahogy elhangzik az előadásban is. Két ember tébolyát nem is lehetett volna megfelelőbb helyen bemutatni. 

Melyik a kedvenc mondatod a darabból? 

Megsimíthatná a hajamat. Ide ülhetne mellem az ágyra és szavakat suttoghatna a fülembe. Mondjon egy mesét. Meséljen el valami butaságot. Legyen velem. Oly könnyen kicsúszik a lábunk alól a talaj. Maga mindig ilyen komor és rideg? Az ember egészen megzavarodik. Hisz nekem?”

 Mikor és hol láthatja a közönség az előadást a továbbiakban? 

Zsámbék után szeptember 21-én a B32-ben mutatjuk be, nyilván kissé áthangszerelve, átformálva az új tér adottságaihoz. 

Hol lehet még látni téged az évadban? 

Továbbra is játszom a Váratlan vendéget a RAM Colosseumban, A nadrág című előadást a Karinthy Színházban, a Jövőre veled ugyanitt 2. című darabot a Spirit Színházban. És ugye A pincért a B32-ben és reményeink szerint vidéken is. 

(Forrás: Pincérpress)

süti beállítások módosítása