A legszebb versek A-tól Z-ig

Többrészes előadássorozaton adják elő a Szép versek 2016 antológia költeményeit a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés-színművész szakos hallgatói.

Az esteken a válogatásban szereplő minden költőtől el fog hangzani egy-egy vers, ez produkciónként harmincegy költeményt jelent. A betűrendet követő Szép versek színház első részében Aczél Gézától Ágh Istvánon, Beck Tamáson, Garaczi Lászlón és Háy Jánoson át Jász Attiláig mutatják be a legfontosabb kortárs költőket Székely Kriszta rendezésben. A bemutató október 2-án lesz a budapesti Magvető Caféban, amelyet október 9-én követ a következő előadás. A rendezők egymástól függetlenül dolgoznak, tehát három nagyon különböző előadás létrejöttére számíthat a közönség.

kovacs_d-horz.jpgKovács D. Dániel, Székely Kriszta, Szilágyi Bálint

December 4-én a J-P. előadást Kovács D. Dániel rendezi, míg a P-Z. előadást Szilágyi Bálint rendezésében január 29-én mutatják be. A záróeseményt 2018. április 11-én, a költészet napján rendezik meg, amikor mindhárom előadást újra műsorra tűzik. A színészek Novák Eszter és Selmeczi György osztályából kerülnek ki.

Az előző esztendő legszebb, legkülönlegesebb, legemlékezetesebb verseit összegyűjtő Szép versek antológia 1963 óta minden évben megjelenik a Magvető Kiadó gondozásában.

 (Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása