A nap fotója – Bartók nagybőgőre, dobra és táncra

A Feledi János vezette Feledi Project ma este mutatja be új kreációját, a Bartók ihlette Hat tánc című darabot. Mészáros Csaba fotói.

Az egyfelvonásos előadás reflexió Bartók Béla Román népi táncok művére, az 1915-ben zongorára íródott zenemű dob, bőgő, zongora adaptációja.

A darabban az emberi egzisztencia határait kutató expresszionizmus és az irónia, valamint a szándékos egyszerűség és a kontrapunktikus összetettség jól megférnek egymás mellett – olvasható az előadás ajánlásában.

                    Hat tánc / Mészáros Csaba fotói a képre kattintva tekinthetők meg!

A bemutatón közreműködik Oláh Dezső, Junior Príma díjas zongoraművész, zeneszerző, valamint Oláh Péter bőgőn és Pecek Lakatos János dobon.  Az előadásban Tóth Brigitta, Hortobágyi Brigitta és Frigy Ádám táncművészek mellett, Hoffmann Luca, Kovács Eszter és Erdélyi Zsombor, a Magyar Táncművészeti Egyetem végzős hallgatói is színpadra lépnek.

süti beállítások módosítása