Nemzetközi évad a Bakelitben

Nemzetközi táncelőadásokkal várja az érdeklődőket Budapest első gyárszínháza, ahol a tánc akrobatikával, digitális művészettel és kísérleti zenével társul. 

Egy japán, francia, német koprodukcióban létrejött előadással indul a nemzetközi évad a Bakelitben, az Elektro Kagura: Ikutani san című bemutatójával. október 12-én, este 8 órától. Improvizatív vizuális művészet, elektronikus zene és mozgás együtt dolgozzák fel a japán eredetmítosznak egy jelenetét. A vizuális és a hang design segítségével visszautazunk a tánc, egy stílus és egy kultúra születésének pillanatáig. 

gruppo_e_motion_paolo_porto.jpgGruppo e-Motion: Garbage Girls (fotó: Paolo Porto)

Azt követi október 16-án és 18-án délelőtt 10 órától 1 óráig egy tánc és talajakrobatika workshop az angol Ki Omos Kineitai kollektívával. Felkészítjük a testünket egy feszültség teli környezetre. Biztonságot keresünk alap akrobatikai helyzetekben. Fellazítjuk a gyakorlatsort a testünkből feltörő organikus elemekkel. A mozgást a testünk súlya és ereje generálja. Akrobatikus mozgásgyakorlatok. Mozgás párban és trióban. Cselekvés és kommunikáció – olvasható az ismertetőben. 

A két workshop közé ékelődve október 17-én este 8 órától a görög Ki Omos Kineitai: Betelgez című előadása lesz látható a Soroksári úti gyárépületben. Cirkusz, tánc és politika? A színpadon nincs stabil felület, a táncosok ingatag tárgyakon mozognak, a hangszórón pedig folyamatosan felhangzanak a sokat ígérő politikai beszédek. Beszédek, amik új állapotok születését ígérték. Beszédek, amik forradalmi izgatottságot idéztek elő.  A táncosok testi helyzete és a társadalmi kontextus összjátékába kerülünk. Mikorra várható a Betelgez csillag szupernóva-robbanása? 

ki_omos_kineitai_giorgos_vitsaropoulos.jpgKi Ormos Kanetai: Betelgez (fotó: Giorgos Vitsaropoulos)

A német és magyar együttműködésben létrejött F.A.C.E. Szabó Mixed Media Ensemble: Drag-Queen Coming Out of the Dark című performansza október 26-án, este 8 órakor kezdődik a Bakelitben. Intermediális performansz P. P. Pasolini élete és költészete nyomán, aminek a terét Kovács Ivó magyar videómapping művész élő videó-animáció fénnyel alkot meg. Az előadás egy meleg férfi száműzetését, a homoszexualitás elutasítását és az önfelvállalást helyezi a középpontba. 

November 21-én, este 8 órától vendégszerepel az olasz Gruppo e-Motion: Garbage Girls című „lírai utazása a hulladékok között”. Az előadás három nő saját történetét, identitását keresi, amint levetkőzik a társadalom által rájuk kényszerített korlátokat. Úgy mozognak, mintha a hátralévő út maga volna az élet színháza, amelyben a jelenetek és a hangok hamissága idézi fel az igazságot, az álom a valóságot, a költészet pedig a kegyetlenséget. 

Gray Box: ALLEYEZON_című munkája premierként mutatkozik be a Bakelitben november 28-án este 8 órától. Benne intimitáshoz, erotikához, szexualitáshoz fűződő kérdések kapnak hangot egy összművészeti performansz formájában. Hogyan érzékeljük a másik testét egy olyan térben, amely különböző művészetek, médiumok keresztmetszetében áll, anélkül, hogy egymáshoz érnénk? 

graybox_biro_david_2.jpgGray Box: ALLEYEZON (fotó: Bíró Dávid)

A tél az ír Maria Naidu: The Life and Times of Mrs. Karen Henderson című fiktív önéletrajzi táncával veszi kezdetét a Soroksári úton, december 5-én és 6-án este 8 órai kezdéssel. Az előadás egy sokarcú szóló, amely kulturális identitásról, etnikai hovatartozásról és a tánchoz kapcsolódó sztereotípiákról kérdez. 

További információk a Bakelit Facebook oldalán található.

(Forrás: Bakelit Multi Art Center)

süti beállítások módosítása