Nyitott vagy rá?

A III. OPEN Fesztiválon mindegyik előadás a részvételiségre, a néző aktivitására épít november 13. és 18. között a MU Színházban. 

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre az OPEN Nemzetközi Közösségi Színházi Fesztivál. Pontosabban OPEN Nemzetközi Közösségi és Részvételi Színházi Fesztivál. Azaz idén kiegészült az elnevezés a részvételi színház fogalmával, ugyanis november 13. és 18. között a MU Színházban a részvételen lesz a hangsúly. 

A közel egyhetes eseménysorozat olyan produkciókat ígér az érdeklődőknek, amelyek egyediek, különlegesek és hiánypótlóak a magyar színházi kínálatban. Olyan alkotókat, hazai és nemzetközi művészeket vonultat fel, akik fontosnak érzik, hogy ne a hagyományos színházi keretekben és formákban gondolkozzanak, akik a színházat a cselekvés, a részvétel fórumaként is értelmezik. 

peer_mesiter_nora_ok.jpgPeer Gynt (fotó: Meister Nóra)

A részvételen, a közös játékon, a közös gondolkozáson lesz a hangsúly. Pontosabban ezek lehetőségén, azaz a fesztivál előadásain mindenki a saját kedve és temperamentuma szerint vehet részt. Idén ismét adott a lehetőség, hogy az események alatt a részvétel által a közönség közösségé formálódjon. 

Mindegyik előadás a nézőre kíváncsi. Az éppen és akkor, itt és most jelenlévő érdeklődőkre. Közös játékra invitálnak. Nyitott vagy rá?

A fesztivál programja 

November 13.

18:00 Megnyitó

A fesztivált Boross Martin rendező nyitja meg, a STEREO Akt színházi alkotócsoport vezetője. Számos új-dramaturgiát és innovatív technológiát alkalmazó; részvételi, közösségi és társadalmi párbeszédet kezdeményező hazai, és nemzetközi produkció létrehozója. 

19:00 és 20:30 Somló Dávid: Mandala

Az előadás alatt a résztvevők a térben felrajzolt és kijelölt útvonalak mentén egy-egy hangszóróval a kezükben sétálnak, melyekből a darab kompozíciója szól. Ahogy a jelenlévők folyamatosan keresztezik egymást egy látványos, játékos koreográfia alakul ki, mely folyamatosan változik. Lassan története lesz a találkozásoknak… két egyforma előadás pedig nem létezhet. 

mandala_1_balczo_nora.pngMandala (fotó: Balczó Nóra)

November 14.

19:00 Kelemen Kristóf – Pálinkás Bence György: Borkóstolással egybekötött tehetséggondozás

Egy olyan részvételi színházi előadásba kalauzoljuk a nézőket, melyben próbára tehetik tudásukat a magyar nemzeti értékekkel kapcsolatban ügyességi és kvízfeladatok révén. A Hungarikum Ügynökség 2017-ben is megrendezi háromfordulós, Hungarikum-ismereti vetélkedőjét, amelynek nem kisebb a tétje, mint hogy ki nyeri el a Hungarikum Ügynökség Lovagkeresztje elismerést. 

November 15.

19:00 Káva Kulturális Műhely: Peer Gynt

Komplex részvételi színházi előadás, amely a részvételt, az érzelmeken, gondolatokon és cselekvésen keresztüli közös gondolkodást helyezi a középpontba. Nem a teljes Ibsen-drámát dolgozza fel, hanem a közös egyeztetések alapján a dramaturg és a rendező készítettek egy olyan szövegváltozatot, mely a történetet Ase haláláig meséli el. Az előadás a valóság és fikció viszonyát, illetve a menekülés a valóság, önmagunk és a felelősség elől témaköreit helyezi középpontba. 

November 16. és 17.

19:00 Vadas-Tóth-Gryllus: Sleeping Beauty Project

Különleges műfajközi előadásban vehetnek részt az érdeklődők két alkalommal is, mely a fény, a hang, a tánc és a meditáció elegyéből tevődik össze, alapgondolata a Csipkerózsika-meséből indul ki, és a történetből fakadóan három nagy témával foglalkozik: Halál, Mese, Hétköznapok.

Ez a játék vagy koreográfia a színház üres terében zajlik szinte önmagukra hagyva a nézőket, akiket egy hang vezérel, és aktivitásra késztet. Ebben a szituációban a nézők időnként egymás nézőivé válnak. Az interakció nem egy kellemetlen néző-bevonásról szól, hanem egy aktív jelenlétről, a fantáziavilág felnyitásáról, melyben az álom, az ébrenlét, a valóság és a fantáziálás spekulatív koreográfiájában minden egyes jelenlévő ugyanabban a szituációban létezik.

November 18.

15:00 KB35 Inárcs: Kimondva - kimondatlanul

Az erőszakmentes kommunikáció alapján létrehozott előadás résztvevő színházi formában foglalkozik a szexizmus hétköznapi élethelyzetekben érvényesülő jelenségeivel. A KB35 közösségi színházi műhely, melynek célja a közösségi értékrend terjesztése, és a színház közösségi megújítása. 

kimodva_kimondatlanul_1.jpgKimondva-kimondatlanul (forrás: MU Színház)

19:00 Y to C – Yaniv Cohen: You Look Like You

A 'You Look Like You' a közönség és az előadó közötti interakciós lehetőségek hatalmas tárházát kutatja. A koncepció éppoly bátor, mint amilyen megidéző maga az akció. Minden alkalommal egy új közönség találkozik egy új előadóval, és ebből egy új világ születik - egy egyedi, megismételhetetlen módon működő organizmus az adott térben és időben. 

Részletek a fesztivál Facebook oldalán olvashatóak. 

(Forrás: MU Színház)

süti beállítások módosítása