A pajtákból a Nemzetibe

2017 őszén harmadik alkalommal indul el a Pajtaszínház Program, melybe ezúttal is részt vesz az ország összes megyéje.

Idén újabb 19 településen alakul Pajtaszínházi Közösség, ennek köszönhetően már 62 települést ér el a fejlesztő program. A féléves alkotó munka eredményeit összegző, az amatőr színjátszás ünnepének számító Pajtaszínházi Szemlére 2018. január 27-28-án kerül sor a Nemzeti Színházban.

iii_pajtaszinhaz_program4.jpgA Kaba-kő titka a kabai Lakat Színház előadásában (forrás: Magyar Teátrumi Társaság)

2015 őszén az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a Magyar Teátrumi Társaság és a Nemzeti Művelődési Intézet a falusi színjátszó mozgalom újraélesztése érdekében indította útjára a Pajtaszínház Programot.  A közművelődési feladatellátás kereteinek átszervezésével – a  Nemzeti Művelődési Intézet szellemi örököseként – immár az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. működik együtt a Teátrumi Társasággal a harmadik program idei megvalósításában. 

A Pajtaszínház Program részeként a települések színjátszó körével fél éven keresztül dolgozik együtt egy szakmai mentor és egy helyi amatőr művészeti csoportvezető. A közös munka eredményeként létrehozott színpadi művek a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Nemzeti Színházban megrendezett Pajtaszínházi Szemlén kerülnek bemutatásra. 

iii_pajtaszinhaz_program2.jpgBagossy László tréningje a sajtótájékoztatón (forrás: Magyar Teátrumi Társaság)

Az elmúlt két programba az ország összes megyéje, 43 színtársulattal kapcsolódott be és az amatőr színjátszás seregszemléjére több mint kétezer ember volt kíváncsi. 

2017-ben az alábbi települések vesznek részt a Pajtaszínház Programban: Városföld, Vásárosbéc, Kétsoprony, Hollóháza, Apátfalva, Magyaralmás, Dör, Monostorpályi, Atkár, Jásztelek, Tardos, Tar, Bag, Hedrehely, Újdombrád, Pálfa, Kissomlyó, Sümegprága, Milejszeg. Ezek 42%-a 1000 főnél kisebb lakosságszámmal rendelkezik. 

35 társulat a projekt befejezését követően is működik, azóta 31 új darabot állítottak színpadra, és mintegy 120 településen léptek fel falunapok, fesztiválok, népünnepélyek keretében. 

(Forrás: Magyar Teátrumi Társaság)

süti beállítások módosítása