Marton László rendezése elmarad – A Vígszínház közleménye

A vadkacsa bemutatója elmarad, a teátrum anonim feljelentő vonal létrehozását kezdeményezi és csatlakozik a FESZ szexuális zaklatásokkal kapcsolatos nyílt fórumához. 

Sárosdi Lilla néhány nappal ezelőtt Marton Lászlót nevezte meg egykori állítólagos zaklatójának, azóta további hét nő hozott nyilvánosságra hasonló eseteket a Vígszínház főrendezőjével kapcsolatban. Marton László közben ideiglenesen lemondott főrendezői posztjáról, ahogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen lévő osztályvezető tanári tevékenységét is szünetelteti mindaddig, amíg nem tisztázódnak az őt ért vádak. Radnóti Zsuzsa, a Vígszínház vezető dramaturgja, aki öt évtizede dolgozik a teátrumban, nyílt levélben fogalmazta meg gondolatait Marton László értékteremtő szakmai munkájáról és az általa tapasztalt emberségességéről. Mint írta, ezt a rendezőről, volt színházigazgatóról éppen átalakuló kép teljessé tétele miatt tartotta fontosnak. 

vig_2.jpg                                Vígszínház

Amikor Sárosdi Lilla egykori állítólagos szexuális zaklatójaként néven nevezte Marton Lászlót, a Vígszínház főrendezőjét, a teátrum egy rövid, semleges megfogalmazású közleményt adott ki: „A Vígszínház a szabadság, a méltóság, valamint a becsület elleni minden támadást a leghatározottabban elítél. Ezen értékek védelme mindig is a legalapvetőbb feladataink közé tartozott és tartozik”. Mostani nyilatkozatukból kiderül, hogy a Marton László által rendezett A vadkacsa című előadás bemutatója elmarad decemberben és csatlakoznak a Független Előadó-művészeti Szövetség nyílt fórumához, amelynek célja a hasonló esetek megelőzése és az áldozatok támogatási lehetőségeinek kidolgozása. 

A Vígszínház nyilatkozata 

A Vígszínház társulatát mélységesen megdöbbentették a Marton Lászlóval, a színház egykori igazgatójával kapcsolatos vádak. Szeretnénk kifejezni együttérzésünket és támogatásunkat mindazok felé, akik akaratuk ellenére megalázó, emberi méltóságukat, vagy személyi szabadságukat sértő, érzelmi törést okozó helyzetbe kerültek. A Vígszínház elítél minden ilyen jellegű cselekményt. Eddig is eltökéltek voltunk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden hasonló esetnek elejét vegyük, hogy ezeket idejében felismerjük, és az ügyben eljárjunk. 

A Vígszínház első lépésként csatlakozik a Független Előadó-Művészeti Szövetség kezdeményezéséhez és aktívan részt vállal a hatalommal való visszaélések és a szexuális zaklatások megelőzését célzó közös munkában. Továbbá kezdeményezi egy színházi szektor szintű anonim bejelentő vonal, vagy online-felület létrehozását, amelyen minden magát érintettnek érző színházi dolgozó, vagy akár színházba járó név nélkül jelentheti be a hasonló eseteket, amelyeket minden esetben kivizsgálunk.

 2017. október 20-án Marton László a személyét érintő ügy tisztázásáig lemondott a Vígszínház főrendezői pozíciójáról, a Vígszínház a lemondást elfogadta. A december 15-re tervezett Ibsen A vadkacsa című darabjának bemutatója elmarad a Pesti Színházban. A bérletes nézőinket hamarosan tájékoztatjuk a megváltozott műsortervről. 

A Vígszínház társulata ebben a különösen fesztült érzelmekkel teli helyzetben is mindent megtesz azért, hogy magas művészi színvonalú előadásokat tarthasson mindhárom játszóhelyén. 

Budapest, 2017. október 24.

Kapcsolódó cikkek

Sárosdi Lilla kitálalt
A színműs hallgatók Marton László ideiglenes felfüggesztését kérik
Marton László lemondott
A FESZ nyílt fórumot hirdet a szexuális zaklatások és visszaélések megelőzése érdekében
Marton László mint értékteremtő

süti beállítások módosítása