Lőrinc Tímeáé a legrangosabb vajdasági színházi elismerés

A Zentai Magyar Kamaraszínház művésznője a Pataki gyűrű-díjat a Lars von Trier Hullámtörés című filmjéből készült előadásban megformált szerepéért kapta.

A színésznő a Hullámtörés című monodrámában Bess megformálásáért érdemelte ki a Pataki-gyűrű díjat. Az előadás Lars von Trier azonos című filmje alapján készült Oláh Tamás rendezésében. Az előadással kapcsolatban Lőrinc Tímea korábban úgy fogalmazott: nagy kihívás volt a filmet színpadra adaptálni, és érdekes volt az is, ahogyan a többszereplős filmből monodrámát készítettek. Míg a film objektív, és minden szereplő szemszögét láttatja, a zentai előadás szubjektív lett, hiszen csak Bess karakterének szempontjából láttatja az eseményeket.

lorinc_timea.jpgLőrinc Tímea (forrás: youtube.com) 

A történet szerint Bess - a nagyon vallásos és nagyon szerelmes lány - férje egy baleset következtében nyaktól lefelé lebénul, és arra kéri a lányt, mentse meg őt. A történet egyebek mellett arra keresi a választ, mit tenne meg egy nő a szerelméért, hol vannak a szerelem határai, mitől hátrál meg egy szerelmes ember. 

A Zentai Magyar Kamaraszínház ifjú művésznőjét másodszor jelölték a díjra, tavaly a Május van, Tisztelt úr! című darabban nyújtott alakításáért is jelölték. A Pataki-gyűrű díjat az előző évadban nyújtott legkiemelkedőbb színészi alakításért ítéli oda a zsűri, és a délvidéki magyar színjátszás napján adják át. A pecsétgyűrű mellé 1000 euró (311 ezer forint) értékű pénzjutalom is jár.

A délvidéki magyar színjátszás napja október 29., annak emlékére, hogy Pataki Lászlónak, a szabadkai Népszínház alapító tagjának rendezésében hetven évvel ezelőtt, 1945-ben ezen a napon mutatták be a színházelső darabját, Balázs Béla Boszorkánytáncát.

(Forrás: mti)

süti beállítások módosítása