Nagy dzsemborival készül a Müpa az ünnepekre

A Müpa melletti parkolóban ismét felépül a Müpa Sátor, ahol a gyerekműsorok mellett újcirkusz- és színházi előadások, valamint könnyűzenei koncertek lesznek láthatóak. 

A BANDART ünnepi produkciója, az Ann-droid – Egy robotlány karácsonya a színházat a legújabb digitális technikával ötvözi. A Recirquel Újcirkusz Társulat ezúttal nemcsak a felnőttek számára kínál szórakozási lehetőséget: Cirkusz az Éjszakában című előadása mellett gyerekeknek készített matiné műsorral jelentkezik, amelyben bepillantást enged az újcirkusz világának kulisszái mögé. A díjnyertes fauna Circus kortárs cirkuszi társulat Fauna című darabjával érkezik hazánkba – ebben a nemzetközi csapat az akrobatikát ötvözi a fizikai színházzal, valamint az élő zenével. A színészekből, akrobatákból, illetve táncosokból álló cseh Losers Cirque Company pedig Összeomlás című látványos produkcióját mutatja be a Müpa Sátor körporondján. 

mupa_kultur_kulter_losers_cirque_company_osszeomlas_credit_frantis_kortmann.JPGLosers Cirque Company (fotó: Frantis Kortmann)

A könnyűzene rajongóit a Jazzation, Takács Nikolas, valamint Szőke Nikoletta koncertje várja. Hétvégente a kisebbeké lesz a főszerep: lesz Kultúrpart-advent, fellép a Kaláka és a Kolompos Együttes, a PASO karibi hangulatú gyerekbulit kínál, Kálloy Molnár Péter és a Modern Art Orchestra pedig családi jazz-színházzal készül. 

A sátor mellett felállított Müpa Jégpálya 400 négyzetméteren várja a látogatókat a Müpa Kultúr Kültér nyitónapjától, 2017. december 2-től egészen 2018. január 28-ig. A pályára a helyszíni jegypénztárban lehet karszalagot váltani, de a Müpa és a Müpa Sátor rendezvényeire, illetve a Ludwig Múzeum kiállításaira szóló érvényes belépővel, egy alkalommal ingyenesen használható. A jégpálya melletti zárt büfében téli ínyencségekkel – forralt borral, forró csokival és fűszeres almaitallal – várják a vendégeket. A korcsolyázáshoz a zenei aláfestést a Müpa Rádió szolgáltatja, az Átriumban pedig újra ki lehet próbálni a díjnyertes Müpa Hangjátékot – az óriási interaktív zenedoboz népszerű karácsonyi dallamokkal várja a látogatókat 2017. december 3-tól 30-ig. 

A Kultúr Kültérről és programjairól bővebb információk itt találhatóak

(Forrás: Müpa)

süti beállítások módosítása