A Vodafone ismét 5 millió forinttal támogatja a Miskolci Nemzeti Színházat

A Miskolci Nemzeti Színház négy ígéretes fiatal színésze és két táncművésze vehette át a Vodafone Művész Ösztöndíjat.

A Vodafone Magyarország 2017-ben ismét megújította a Miskolci Nemzeti Színházzal 2014-ben kötött támogatói szerződést, melynek értelmében a szolgáltató 5 millió forinttal támogatja az idei, 2017/2018-as évadban is a színjátszást. A 2017/2018 színházi évad négy színművész ösztöndíjasa Mészöly Anna, Tenki Dalma, Bodoky Márk, Papp Endre, a díjazott táncművészek pedig Bányai Mirjam és Dragos Dániel

img_2867.JPGMészöly Anna, Bodoky Márk, Tenki Dalma, Dragos Dániel, Bányai Mirjam és Papp Endre (fotó: Hajdufi Péter)

A Vodafone Magyarország és a Miskolci Nemzeti Színház által létrehozott Vodafone Művész Ösztöndíj mára hagyománnyá nőtte ki magát. A támogatásban évente négy fiatal, 35. életévét be nem töltött színész és két táncművész részesülhet tíz hónapon át. Az ösztöndíjak odaítélésében a Miskolci Nemzeti Színház öttagú Művészeti Tanácsa, valamint a Miskolci Balett igazgatója és balettmestere, illetve a Vodafone részéről Major Péter ügyfélszolgálati igazgató és Baráth Péter márkaigazgató vesz részt.

Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója kiemelte, a Vodafone Művész Ösztöndíjjal példaértékű hagyomány született a miskolci teátrumban. „Ez a támogatás megkönnyíti a fiatal művészek pályakezdő éveit, így tehetségük kibontakoztatására tudnak koncentrálni ebben az igen fontos időszakban. Nagy jelentősége van a Vodafone-nal közös kezdeményezésünknek abban is, hogy ezek a fiatalok itt maradjanak Miskolcon, hiszen ez egy különleges és egyedülálló ösztöndíj a hazai művészvilágban” – mondta el az igazgató.

(Forrás Vodafone Magyarország)

Kapcsolódó cikkek

Művészeti ösztöndíj programot indít a Vodafone és a miskolci színház
Milliókkal támogatja a Vodafone a miskolci művészeket

süti beállítások módosítása