„Szeretet nélkül sem tanítani, sem színházat vezetni nem lehet”

Oberfrank Pál játssza Mr. Keatinget a veszprémi színház Holt költők társasága című előadásában. Saját élete és az előadás közötti párhuzamokról is mesélt.  

Tom Schulman Holt költők társasága című darabját a  2017. november 3-ai veszprémi premiert követően, amely egyben európai ősbemutató volt, január 6-án szombaton, este 7 órától a budapesti közönség is láthatja a Nemzeti Színház Nagyszínpadán. Funtek Frigyes rendezésében Oberfrank Pál játssza John Keatinget, a tanárt. Az előadással már indulása pillanatában komoly tervei voltak a veszprémi teátrumnak.

       Oberfrank Pál (középen) a Holt költők társasága előadásában

Korábban azt nyilatkoztad, hogy a Holt költők társasága „önmagunk keresésének és megtalálásának története”.A bemutató, a budapesti vendégjáték és a további tervek alapján az előadás is „megtalálta már önmagát”?

Mindenestre elindult a maga útján. Egresi Zsuzskával, a színház igazgatóhelyettesével már a tervezéskor arra készültünk, hogy a veszprémi bemutató után minél több emberhez eljuttassuk a történetet, amelyet bár sokan ismernek a kultikus filmnek köszönhetően, de a színház mást jelent, a mi előadásunk is önálló, érvényes értékeket hordoz a nézők számára.

A jogok megszerzése okán évek óta készültetek a premierre. Veszprémi visszajelzések alapján ez az az előadás, amelyet minden fiatalnak látni kell. Milyen módon szólítjátok meg a diákokat és milyen reakciók érkeznek részükről?

Veszprémben középiskolás bérletekkel érkeznek legtöbben a fiatalok. Különleges élmény és felelősség, amikor megérezzük, ahogy együtt rezdülnek, rendülnek meg a történettel, ahogy minden mondat róluk szól, és ezt érzik is, minden idegszálukkal a színpadhoz tapadnak. Nincs fontosabb ennél, ha rájuk gondolunk, amikor színházba hívjuk, csábítjuk a diákságot. Ez sokszor az első találkozásuk velünk, amely meghatározó lehet, örök emlék.

       Koller Krisztián, Oberfrank Pál és Kurely László az előadásban

A Piarista Gimnáziumban tanultál, ahol a diákszínjátszókör előadásainak rendszeres szereplőjeként láthatott a közönség, majd az érettségi után – színészi tanulmányaid megkezdése előtt – édesapád példáját követve a Külkereskedelmi Főiskola hallgatója lettél. Az előadásban Neil Perry szintén kitűnően tanul, egy „polgári” foglalkozás választása helyett mégis színész szeretne lenni. Nem nehéz felfedezni némi párhuzamot a fiatalkori éned és darabbéli tanítvány motivációi között. Hogyan látod egykori önmagadat?

Középiskolás koromban hiányzott belőlem a bátorság, bár éreztem valami titkot, remegtető varázslatot, szédítő misztikumot, amely annyira vonzott tett. Kipirultan lestem a színészeket és vágyakoztam. Édesapám nem fékezett semmiben, azt akarta, hogy tanuljak, és boldog legyek. Amikor már eldőlt bennem, mi akarok lenni, csak annyit kért, fejezzem be a „külkert”. Csodálatos szüleim örültek, hogy a négy fiuk megtalálta az útját. Most már fentről segítenek. Ami sok idő volt, megtalálni saját hangomat, ritmusomat. Én lenni. Elnevetni, elsírni, elmondani, kiüvölteni, felvállalni, bevallani, ki is vagyok valójában.

Hogyan gondolsz vissza tanulmányaidra, alma materedre? Voltak az életedben olyan tanár egyéniségek, mint a darabban John Keating, és ha igen, milyen módon formálták a személyiségedet?

Aki valamit meg akar érezni abból, mit jelentett nekünk a Piarista Gimnázium, most könnyen megteheti, ha felsiet a Budavári Palotába, a Történeti Múzeum Vármúzeumába és megnézi a piaristák 350 évét bemutató kiállítását. Reverendás paptanárok neveltek. A Piarista Színpadon osztályfőnököm, a lelkes, szangvinikus, kissé kiszámíthatatlan Takáts Ervin indított el. Legendás tanárok sora tanított. Pogány, Szemenyei, Pázmándy és Borián tanár urak és sorolhatnám… és a ma is messzi magaslatokba repítő, karizmatikus, bölcs, érték- és mértékadó, igazodási pontként tornyosuló Dr. Jelenits István tanár úr, mindannyiunk példaképe.

Tanítottak és neveltek. Közösséget alkottunk, felelősséget tanultunk, szellemi és fizikai megpróbáltatásokon estünk át rendszeresen, nyitottan a világ csodáira, követően, sőt élre törve a tudomány világában, pártolva a zenét, a sportot, a művészeteket. Volt ebben szépség és báj, Karinthy-érzés, Pilinszky-mélység-magasság, dacos Ady Endrék, gondterhelt József Attilák sorakoztunk, tornateremszag, mutáló kiáltások, pattanások, egyre hosszabb hajak, borosta és szakáll, John Lennon-szemüveg, Steimannok, Bódogok, keresztény és zsidó fiatalok, barátságok, férfias vitorlástúrák, vádli-tépő biciklizések, evezés, hajóépítés, csajkák és ládalekvárok, sátrak és hálózsákok, és ima, lelkigyakorlat, korai kelés és ministrálás. Ebből élünk mai piaristák, öregdiákok. Nem vagyunk szentek, sőt… Tudjuk, honnan jöttünk, tudjuk, hová szeretnénk jutni, és a hivatásunkért, a közösségünkért az életünket is odaadjuk. Nem fanatizmusból. Hitből és tudásból.

       Kurely László és Oberfrank Pál az előadásban (fotók: Gáspár Gábor)

Az előadásban a tanórákon egy osztálynak nyújtasz iránymutatást, a való életben immár második igazgatói ciklusodban vezeted a Veszprémi Petőfi Színházat. Milyen azonosságokat vagy éppen különbözőségeket látsz a kettő között?

Azonosság talán, hogy szeretet nélkül egyiket sem lehet. Egy közösséget vezetni és egy osztályt egybetartani akkor sikerülhet, ha az egészet látod, érzed, és szereted.  Jobban tudod a célt mindenkinél. De nem az a szeretet, ha hagyod az igazságtalanságot, a hamis dolgokat, a szokások fojtó légkörét, mert nem vállalod fel a konfliktusokat, és feladod a hitedet. Az iskolában még több a remény a kibontakozó, a világra megnyíló, érzékenyen vibráló, lázas fiatalok között. A munkahelyi, intézményesült, kontra-produktív, paragrafusokat lapozó, enervált légkörbe nehezebb életet lehelni. De mindig vannak, akik magukban hordozzák azt kis derűs mosolyt, amely átvisz mindenen.

Hol láthatja ezt az előadást a széles közönség legközelebb, és mire számíthatnak az új esztendőben a veszprémi teátrum látogatói?

Az anyaszínházon kívül tájelőadásokra utazunk Pápára, Paksra és más „tájhelyeinkre”. Szeretnénk még Budapestre visszajönni, mert látjuk, hogy nagy az igény az előadásra. A magyarlakta határon túli színházakba is elmegyünk. Most mutattuk be koprodukcióban a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal az Isten pénze című musicalt és már próbáljuk a Kurázsi mamát Börcsök Enikő címszereplésével Funtek Frigyes rendezésében. Aztán jön az Életrevalók, majd Szabó Magda Az őz című regényének színpadi adaptációja, amely Őze Áron munkája lesz.

Az interjút Oláh Zsolt készítette.

(Forrás: Veszprémi Petőfi Színház)

Kapcsolódó cikkek

„Felmutatni, megőrizni a szépség, a romantika, a szerelem vágyát”
Oberfrank Pál: „Itt még eljönnek matrózblúzban színházba”
„Véget kell vetni az iszapbirkózásnak" – Oberfrank Pál mesélt