Öt új rezidenst fogadott be az L1

A kilenc pályázóból az L1 Egyesület vezetői választották ki azokat, akiknek segítséget nyújtanak a független művésszé válásukhoz 2018-ban. 

Az L1 Egyesület 2012 óta 31 rezidens művészt fogadott be egy-egy évre, hogy támogassák a művésszé válásukat és közösségi szellemben találjanak partnert maguknak (vagy fogalmazzák meg, hogy ők önállóan képzelik el a munkájukat). 

l1rezidensek_2018.jpgAz L1 Egyesület új rezidensei (forrás: L1 Egyesület)

Hat év után ismét nyílt pályázati formában lehetett jelentkezni a programba.   A 2018-as évi pályázati rendszerben kilenc pályázat érkezett be: egy spanyol, egy vajdasági, valamint hét magyarországi pályázó érezte úgy, hogy szeretne az L1 Egyesület programjában részt venni. A határidőn túl beérkező pályázatokat nem tudták befogadni. 

A döntésben az L1 Egyesület tagjai közül a háromtagú vezetőség (Kovács Noémi Anna – titkár, Ladjánszki Márta – művészeti alelnök, Varga Zsolt – elnök) vett részt. 

Döntésük eredményeképpen az egyesület 2018-ban öt rezidens művészt fogad be: 

Ádám Anna (képzőművész, performer, stylist és sminkes)
Gál Horváth Bernadett  (táncművész, pedagógus, színházi nevelés)
Kiss Anikó (rendező-koreográfus, performer)
Kovács István (szobrász, performance művész)
Veres Flóra (táncművész)

(Forrás: L1 Egyesület)

süti beállítások módosítása