Élő Írók Társasága az Örkényben

Tavaly kortárs költők kifejezetten erre az alkalomra írt verseit mondták el a színház színészei, most egyperces novellákkal jelentkeznek az interneten.

2017 januárjában interneten elérhető sorozattal jelentkeztek „Élő Költők Társasága” címmel. ennek során kortárs költőket kértek fel, hogy írjanak számukra verseket. Az Örkény Színház tájékoztatása szerint több mint egymilliószor kattintottak a videókra.

eloiroktarsasaga2018fejlec.jpg

Ezt a megjelenési formát folytatják idén egyperces novellákkal. Abban bíznak, hogy a színház névadója által megteremtett műfaj ma is él. Hogy ki kinek a szövegét mondja, most is az évadnyitó társulati ülésen sorsolták ki. A téma és a hangvétel most is kötetlen, az anekdotától a bölcseletig, a viccszerűtől az elvontig mindenféle lehet.

Az „Élő Írók Társasága” novellái, minden nap egy-egy videó a mai naptól látható, a színház Facebook oldalán, honlapján, Youtube-csatornján, valamint a HVG.hu oldalon.

A színész-író párok

Bíró Kriszta - Egressy Zoltán
Csákányi Eszter - Cserna-Szabó András
Csuja Imre - Jászberényi Sándor
Dóra Béla - Háy János
Epres Attila - Kukorelly Endre
Ficza István - Tóth Krisztina
Für Anikó - Kun Árpád
Gálffi László - Tasnádi István
Hámori Gabriella - Kárpáti Péter
Jéger Zsombor - Térey János
Kerekes Éva - Grecsó Krisztián
Kókai Tünde - Nádasdy Ádám
Mácsai Pál - Hamvai Kornél
Máthé Zsolt - Máthé Zsolt
Nagy Zsolt - Márton László
Novkov Máté - Szvoren Edina
Patkós Márton - Parti Nagy Lajos
Pogány Judit - Bodor Ádám
Polgár Csaba - Závada Pál
Szandtner Anna - Darvasi László
Takács Nóra Diána - Bán Zsófia
Tenki Réka - Kemény István
Vajda Milán - Garaczi László
Znamenák István - Spiró György
Zsigmond Emőke - Péterfy Gergely

(Forrás: Örkény Színház)

Kapcsolódó cikkek

Élő költők társasága az Örkényben

süti beállítások módosítása