Balsai Móni: „Alföldi Róbert sok mindent felszabadított bennem”

A szabadúszó színésznő az Alföldivel való találkozás mellett a drámai és a könnyedebb szerepekről is mesélt a Fideliónak.

Balsai Móni másfél éve szabadúszó. Azóta sokfelé játszik, legutóbb a Budaörsi Latinovits Színház A sötétség hatalma című előadásában mutatkozott be, amelyet Alföldi Róbert rendezett, illetve a Valentin nap éjszakájában szerepelt a Rózsavölgyi Szalonban. Előtte és azóta is sokat filmez. Szentgyörgyi Rita kérdezte.

valentin_13.jpgMakranczi Zalán és Balsai Móni a Valentin nap éjszakája előadásában (fotó: Mészáros Csaba)

A Valentin nap éjszakájában egy meglehetősen pszichotikus nőt alakít. „Egy percig nem szeretnék ennek a pszichésen zavart nőnek a bőrében lenni. Nagyon távol áll az alaptermészetemtől, éppen ezért rendkívül izgalmas eljátszani” – meséli az interjúban a szerepéről.

Azt hiszem, a színészek igazán a tragédiákat szeretik, mert sokkal mélyebbre lehet hatolni a szerepek felkutatásában” – vallja a színésznő, hozzátéve – „Másfelől borzasztó lenne, ha csak ilyen szerepeket játszanék, kellenek a vígjátékok is, a könnyedebb színészi feladatok”.

Ilyen drámai mélységű feladata volt Budaörsön is A sötétség hatalmában. „Tolsztoj rendkívül nehéz és durva darabja kapcsán megjártunk mindenféle poklot” – meséli a próbafolyamatról. Az Alföldi Róberttel való munka élete egyik fontos találkozása lett. „Robi szélsőséges ember, rendező, amivel vagy fel tudja venni a fonalat egy színész, vagy sem. Óriási ajándéknak tartom, hogy dolgozhattam vele, sok mindent kinyitott, felszabadított, újrafogalmazott bennem. Régen történt meg velem hasonlóan mély lelki találkozás” – fogalmazott.

sh_08.jpgBalsai Móni A sötétség hatalma előadásában (fotó: Mészáros Csaba)

Vannak előadások, amiket szeretünk, de csak öt- tíz évente adódik olyan előadás, ami annyira elszáll, hogy pont ezek miatt akar valaki színésznek menni” – fűzte hozzá a beszélgetésben.

Az interjúban a szabadúszás is szóba került. „Eleinte ijesztőnek tűnt számomra a szabadúszás az ismeretlentől való félelem miatt. Ma már szerencsének tartom, hogy „szélnek” indultam, mert folyamatosan megtalálnak munkák” – vallja ezzel kapcsolatban Balsai Móni.

Az interjúból az is kiderül, miért tartja fontos előadásnak a Valentin nap éjszakáját, milyen volt benne Makranczi Zalánnal dolgoznia, és miért tartja aktuálisnak Tolsztoj több mint százhatvan éve írt darabját.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

A nyomorúság hatalma – Kritikák a Sötétség hatalmáról
A nap fotója – A sötétség hatalmáról
Alföldi Róbert szörnyű és csodálatos darabot rendez Budaörsön
A nap fotója – Alföldi Róbert a játékostól a pengeszájig
A nap fotója – Valentin nap éjszakája

süti beállítások módosítása