Kilátó – Egy előadás az otthonról, a ragaszkodásról és az elengedésről

A Kerekasztal Színház Kilátó címmel mutatja be felnőtteknek szóló részvételi színházi előadását a Marczibányi Téri Művelődési Központban. 

Egy apa és két felnőtt gyereke még mindig egy háztartásban élnek, és közös családi vállalkozásban is dolgoznak: fölöslegessé vált tárgyakat, élményeket és emlékeket árulnak. Váratlanul betoppan a harmadik testvér is.  

A Somogyi család nyílt garázsvásárra invitál, melyben a néző is résztvevő. Az alkotók kérik, hogy mindenki hozzon magával egy tárgyat, amitől meg szeretne szabadulni (a gyufásdoboztól a tollpihén át a plüsskenguruig bármit), és meglátja, hogyan kap új életet a Kerekasztal előadásában.

kilato.jpgAz előadás imázsképe (forrás: Kerekasztal Színház)

Az este folyamán a résztvevőkkel közösen azt kutatják, mitől és hogyan változik az otthonhoz és a családhoz való viszonyunk. Valóban ismerjük egymást? Mihez kötődik az otthonosságérzés? Mit jelent otthon érezni magam valahol? Mi történik, ha ez veszélybe kerül? 

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Kelet-Közép-Európa első színházi nevelési társulata. Küldetésük olyan előadások megvalósítása, amelyek interaktív módon, a drámapedagógia eszköztárát is használva vetnek fel társadalmi és erkölcsi kérdéseket, melyek életkortól függetlenül mindenki számára érdekesek.  

Az előadás rendezője Székely Rozália, aki a Kaposvári Egyetemen végzett színész szakon. Ezt követően a Szputnyik Hajózási Társaság tagja volt. Nyolcéves kora óta tagja a Szentkirályi Színházi Műhelynek. Jelenleg a Jurányi Produkciós Inkubátorház Titánium mentorprogramjában vesz részt rendezőként. 

kerekasztal_logo.jpg

Az előadás szereplői: Spilák Lajos, Jobbágy Kata, Szalai Ádám és Farkas Attila. A szövegkönyvet a színészek improvizációi alapján Farkas-Sára Eszter, Boronkay Soma és Székely Rozi készítette. A látvány Jeli Sára Luca munkája, dramaturgként Boronkay Soma segíti a rendező munkáját. 

A Kilátó február 14-én és 16-án, este fél 8-as kezdéssel látható a Marczibányi Téri Művelődési Központban. 

(Forrás: Kerekasztal Színházi Nevelési Központ)

Kapcsolódó cikkek

25 éves a Kerekasztal

süti beállítások módosítása