Dühöngő ifjúság a Belvárosi Színházban

John Osborne klasszikusát a Belvárosi Színházban mutatja be az Orlai Produkció Nádasdy Ádám fordításában és Znamenák István rendezésében.

A téma ismerős: mennyire kell, és hogyan lehet megfelelni a társadalmi elvárásoknak, mit tehetnek a lázadó fiatalok azért, hogy változtassanak a számukra nehezen elfogadható társadalmi körülményeken. A bemutató aktualitását az adja, hogy ami egykor a huszonévesek problémája volt, mára későbbre kitolódott, és sokan még harminc fölött is céltalanul keresik a fogódzót az egyre idegenebb világban. 

kovacs_patricia_duhongo_ifjusag_k.jpgKovács Patrícia az olvasópróbán (fotók: Pénzes Kristóf)

A főhős, Jimmy Porter (Szabó Kimmel Tamás) jazz trombitás, aki sokat vár az élettől, és képtelen elfogadni a társadalmi elvárásokat: nem akar beletörődni, hogy rá is a rettegett középosztálybeli életmód várhat. Felesége, Alison (Kovács Patrícia) viszont gazdag középosztálybeli lány, és apja (Papp János) elvei mentén egyre kevésbé érti meg a fiút, akinek szabad szellemébe egykor beleszeretett. A közös lakásban velük él a jó barát, Cliff (Ötvös András), aki afféle humoros villámhárítóként tompítja a néha csapkodó villámokat.  Ezek a villámok még viharosabban csapkodnak, amikor megérkezik Alison régi barátnője, Helena (Járó Zsuzsa).

Osborne saját házasságának élményeit írta meg – alig több mint két hét alatt – ebben a forradalmi művében, mely egy csapásra ismertté és népszerűvé tette őt az egész világon. Először jelentek meg a színpadon a dühös fiatalok, akik új elvárásokkal, új problémákkal és új hangon szóltak hozzá a világhoz. A színdarab hamar klasszikussá vált, több filmes feldolgozást és számtalan színpadi felújítást megélt. 

otvos_andras_duhongo_ifjusag_k_1.jpgÖtvös András az olvasópróbán

A jelmezek Cselényi Nóra, a díszlet Znamenák István tervei alapján készülnek, az előadás dramaturgja Zöldi Gergely, rendezője Znamenák István. Akik játsszák: Szabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia, Ötvös András, Járó Zsuzsa és Papp János.

A Dühöngő ifjúság március 16-án látható első alkalommal a Belvárosi Színházban, ezt követően március 17-én és 23-án tűzik műsorra ugyanott. Minden alkalommal este 7 órai kezdéssel.

(Forrás: Orlai Produkciós Iroda)

süti beállítások módosítása