Ray Cooney-t mutatnak be Szatmárnémetiben

Az Északi Színház Harag György Társulata a közismert szerző Család ellen nincs orvosság című vígjátékát viszi színre, Lendvai Zoltán rendezésében. 

Lendvai Zoltán már több alkalommal dolgozott már együtt a szatmári színészekkel, legutóbbi rendezése a Helló, doktor Mengele című ősbemutató volt. 

A Család ellen nincs orvosság egy nagyon mulatságos darab, a szerzője a vígjáték-bohózat műfaj kultikus alakja. Rettenetesen szórakoztató darabokat ír, amelyek szinte levehetetlenek a repertoárból, hosszú időn keresztül nagyon nagy sikerrel játszák alkotásait a színházak. Bessenyei Gedő István művészeti igazgatóval hosszan egyeztettünk a darab kiválasztása kapcsán, de úgy érzem, hogy jól választottunk. Sikerült egy olyan előadást létrehoznunk, amely felhőtlen szórakozást nyújt mindenkinek” – mondja a rendező. 

csalad_ellen.JPGAz előadás szereplői jelmezben és az előadás díszletében (forrás: Szatmárnémeti Északi Színház)

Ami a cselekményt illeti: David Mortimer professzor életének legfontosabb konferencia-beszéde előtt feltűnik a rég nem látott szeretője és annak 18 éves fia, egykori szerelmük gyümölcse. A professzor pedig a második lehetőség mellett dönt: füllent, hazudik, magyaráz és kimagyaráz, így kerül egyre bonyolultabb helyzetbe. A kórház orvosi szobájában kitör a káosz, a félreértések sorozatát pedig átöltözések vagy éppen rossz tomporba beadott nyugtatóinjekciók súlyosbítják – áll a színlapon. Van az a pillanat, amikor az embernek döntenie kell: vállal egy nagy botrányt, ami a karrierjét és családi életét is veszélyeztetheti, vagy kisebb-nagyobb hazugságokkal próbál kimászni a bajból.  

Az előadás szereplői Nagy Csongor Zsolt, Bodea Tibor, Bogár Barbara, Márkó Eszter, Rappert-Vencz Gábor, Méhes Kati, Péter Attila Zsolt, Orbán Zsolt, Moldován Blanka, Frumen Gergő, Bessenyei István és Keresztes Ágnes. 

A díszlettervező Bátonyi György, segítője Fornvald Gréti. Az előadás jelmezeit Szabó Anna tervezte, rendezőasszisztense Bogár Barbara. Ray Cooney eredeti szövegét Komáromy Rudolf fordította magyarra. 

Az előadást február 16-án, este 7 órai kezdettel mutatja be bemutatóját az Északi Színház Harag György Társulata. 

(Forrás: Szatmárnémeti Északi Színház)

süti beállítások módosítása