A legjobb monodrámák és stúdió előadások fesztiválja Tatabányán

A tatabányai Jászai Mari Színház idén negyedik alkalommal rendezi meg MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiválját, a MOST FESZT-et.

A szervezők több mint ötven jelentkező közül választották ki azt a négy monodrámát és öt stúdiószínházi előadást, amely véleményük szerint reprezentálja azt a sokszínűséget, ami a produkciók alkotóinak munkáját jellemzi. A fesztivál a megalapításakor meghatározott három csoport, azaz a vidéki, a határon túli és a független társulatok által létrehozott kínálatból válogat.  

ossz.jpg

A 2017 óta öt napos fesztivál programja – a seregszemle történetében először – A legnagyobb tilos! című előadással a legfiatalabb nézők felé is nyitni szeretne. A MOST FESZT játszóhelyei kapcsán szintén újdonságra számíthatnak a nézők, hiszen a hagyományoknak megfelelő kamaraszínházi és nagyszínpadi játszóhelyek mellett, az idei évben először a Jászai Klubszínpadot is játéktérként használja majd a fesztivál. 

A szervezők a fesztivál öt napja alatt nem csak az előadásokkal várják a közönséget. A nézők a hagyományoknak megfelelően kóstolón, kiállításon és közönségtalálkozókon is részt vehetnek a fesztivál kísérőprogramjaiban. A fesztivál újdonságaként pedig az előadások után az Itt és most Klubba invitálják azokat, akik néhány pohár bor és kellemes zene mellett szeretnék zárni az estét. 

Szintén a fesztivál hagyományait követve, a MOST FESZT 2018 során a meghívott versenyelőadások zsűri előtt mérettethetik meg magukat. A hazai színházi életet reprezentálandó a Magyar Művészeti Akadémia (delegált tag: Császár Angela), a Magyar Színházi Társaság (delegált tag: Galgóczy Judit), a Magyar Teátrumi Társaság (delegált tag: Szilágyi Tibor) és a Színházi Kritikusok Céhe (delegált tag: Kovács Natália) képviselteti magát a fesztivál négytagú zsűrijében. 

sip_8517.JPGA név: Carmen (fotó: Sipeki Péter / Móricz Zsigmond Színház)

A fesztivál előadásai között a legjobb monodráma előadás és a legjobb stúdiószínházi előadás díjai, továbbá a legjobb alakítás különdíja, valamint az MMA különdíja a legjobbnak ítélt produkcióért kerül átadásra. A fesztivál közönségzsűrije – a tavaly kialakított rendszert folytatva – szintén díjat oszt a MOST FESZT 2018-on. 

A fesztivál idén március 21. és 25. között zajlik a tatabányai teátrumban. 

A MOST FESZT 2018 programja 

Március 21. 19:00 – Színházterem

A név: Carmen (szerelmi ballada két részben) / Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
Prosper Merimée nyomán írt színpadi változat: Sediánszky Nóra
Rendező: Sediánszky Nóra

Carmen szenvedélytől perzselő drámáját ismerős dallamok, az andalúz földek kiégett vörösének szikkadt világa, mágia és misztikum kíséri. A jelen feldolgozás külön érdekessége, hogy intim térben, a nézőtől szinte karnyújtásnyira meséli el férfi és nő, szerelem és halál, vonzás és taszítás, természet és társadalom lenyűgöző csatáját – olvasható a színlapon. 

sip_8467.JPGA név: Carmen (fotó: Sipeki Péter / Móricz Zsigmond Színház)
 

Március 22. 18:00 - Kamaraszínház

Petri György: Kezdhetek folytatódni – Petri-est / Ördögkatlan Produkció, Radnóti Színház
Játssza: Pál András Csellista: Rozs Tamás
Rendező: Valcz Péter

Mikor nem írok verset: nem vagyok – írta Petri György, költőként, ahogy a színész sem színész, ha nem játszik épp, csak úgy, mint a csellista, ki hangszere nélkül csupán egy bárpultnál fészkelődő ujjpercegés. Legyen már egy este, ahol Petri is van, meg Maya is, meg az összestöbbinő, van igazi, élő színész, s hangra pendül a csellista is. Legyen egy este, ahol az ember is nézővé válhat, ülhet és figyelhet egy asztalnál, annak két oldalán, és mindezt azért, hogy eljussunk az est végére, mikor elmondhatjuk, hogy volt egy este, ahol Petri is volt – áll az előadás felvezetőjében. 

dsc_1618-ed_36997822144_o.jpgKezdhetek folytatódni - Petri-est (forrás: Jászai Mari Színház)

Az est számos értéke mellett nagyon fontos volt számunkra, hogy azt az űrt, amit a költészet hiánya eddig jelentett a MOST FESZT palettáján, betöltsük. Az a minőség, amit Petri György versei, Pál András és Rozs Tamás képvisel, a legkiválóbb kezdet a költészet és a fesztivál kapcsolatában” – mondta az előadás fesztiválszereplése kapcsán Crespo Rodrigo, a Jászai Mari Színház igazgatója.

Március 22. 20:00 - Klubszínpad

Csak egy szóval mondd (dráma) / Szabadkai Népszínház Magyar Társulata
Elvira Lindo azonos című regénye nyomán a színpadi adaptációt írta: Gyarmati Kata
Rendező: Edvin Liverić m.v. 

A darab két, a harmincas évei elején járó, a társadalom perifériájára szorult nő arcképe, akik gyerekkoruk óta ismerik egymást, és bizonyos értelemben tanúi egymás életének. Találkozásaikat, az együtt töltött éveket, a velük történt leginkább tragikomikusnak mondható eseményeket, különös kapcsolatukat, vitáikat, összetartásukat, mindkettőjük illúziót és csalódásait ismerjük meg az előadáson keresztül – áll az előadás ismertetőjében.  

img_0296lghtr.jpgCsak egy szóval mondd (forrás: Jászai Mari Színház)

Az előadás azon kívül, hogy igazi különlegesség, alkalmat teremt számunkra, hogy Klubszínpadunkat egy színházi előadás játszóhelyeként is kipróbáljuk, ráadásul azokkal a színészekkel, akik a MOST FESZT 2017-en a Legjobb stúdiószínházi előadás és a Közönségzsűri díját is besöpörték a Gaudeamus Igitur című szatírával” – fűzte hozzá az előadáshoz Crespo Rodrigo

Március 23. 18:00 - Kamaraszínház

Leszámolás velem (monodráma) / Orlai Produkciós Iroda, Füge Produkció
Edoard Louis: Leszámolás Eddyvel című regénye alapján, Dr Pataki Pál fordításának felhasználásával színpadra alkalmazta: Zöldy Gergely és Rába Roland
Szereplő: Nagy Dániel Viktor
Rendező: Rába Roland

Egy részlet a darabból: „Apám kétségbeesett. „Fiú ez egyáltalán, vagy mi? Folyton bőg, fél a sötétben. Miért ilyen? Én nem neveltem lánynak, pont úgy bántam vele, mint a többi fiúval!” Fogalma sem volt, hogy engem ugyanezek a kérdések gyötörnek. Ha fiú vagyok, miért nem vagyok olyan, mint a többiek? Miért viselkedem így, miért affektálok, miért gesztikulálok széles mozdulatokkal, miért olyan nőies a beszédem? Nem tudtam, miért lettem ennyire más, és ez borzalmasan fájt”. 

leszamolas.jpgLeszámolás velem (forrás: Jászai Mari Színház)

A tatabányai színház igazgatója az előadás kapcsán megjegyezte, hogy „Nagyon fontosnak tartom, hogy a másság kérdését a lehető legkülönbözőbb színpadi formákban időről időre a színház közönsége elé vigyük”.

Március 23. 20:30 - Színházterem

Háy János: A halottember (színházi ballada) / Ördögkatlan Produkció, Nézőművészeti Kft., Szkéné Színház
Rendező: Bérczes László

Amikor írtam, minden olyan vesztésre gondoltam, amikor egy nő elveszíti azt, akivel közös életet tervezett, mert elhagyja, mert félévente jár haza, mert meghal, s neki viszonyulnia kell ehhez a hiányhoz, és gondoltam minden olyan férfira, aki egy ilyen elhagyásból újra vissza akar lépni a múlt valóságába, mintha közben nem telt volna az idő. Gondoltam minden olyan férfira és nőre, aki azt hiszi, gond nélkül tud belelépni a másik ember múltjába, s szinte észrevétlen lesz leölve, ahogyan karácsony böjtje előtt a disznók” – mondta a darab kapcsán a szerző, Háy János

ahe_47.jpgA halottember (forrás: Jászai Mari Színház)

Március 24. 16:00 - Kamaraszínház

Túlóra (monodráma) / Ódry Színpad
Lisa Langseth  A karmester szeretője című műve alapján átdolgozta: Bodor Panna és Vadász Krisztina (Teplán Ágnes fordításának felhasználásával)
Játssza: Pálya Pompónia
Rendező: Vadász Krisztina 

Dobozok. Könyvek. Dobozok. Könyvek. Dobozok.
Katarina 25 éves. Életerő 590. Támadási sebesség 0.658. Páncél 27.88. Bátorság X.
A bátorság az élet egyetlen mércéje. Adam szokta ezt mondani.
Meddig lehet a peremen meghúzódva várni? Meddig tud megállni az idő?
Az aznap éjjel szerzett sebhely örök emlékeztetőül szolgál, hogy sosem szabad az érzelmeket a kötelesség elé helyezni.
Képességek: Mohóság, Megszállottság, Racionalitás, Döntéshozatal, Igazságvágy. 

szfe_brozsekniki_24.jpgTúlóra (fotó: Brozsek Niki)

Március 24. 19:00 - Színházterem

Martin McDonagh: A párnaember (pszichothriller) / Csíki Játékszín, Csíkszereda
Rendező: Csiki Zsolt

Történetek között élünk, a történetek közvetlenül vagy közvetve hatnak életünkre, de lehet-e véletlen egybeesés, hogy egy író, Katurian több elbeszélésének eseményei is megtörténnek a mindennapokban? Az esetek azért is furcsák, mert novellái nem mindennapiak, fordulataik sajátosan felismerhetőek és halállal végződnek. Ezért kerül Katurian a rendőri vallatószobába, ahol mégtöbb furcsa részletre is fény derül” – olvasható a színlapon.  

dsc_7136.JPGA párnaember (fotó: Sándor Levente)

Március 25. 14:00 - Kamaraszínház

A legnagyobb tilos! (verses játék) / Szolnoki Szigligeti Színház
Szerkesztette: Jankovics Anna
Játssza és rendezte: Jankovics Anna

Egy kislány világgá megy. Sokáig nem tudjuk meg miért. Titok. Hatalmas hátizsákkal, pakkal érkezik. Szemmel láthatóan feldúlt Beszélni, játszani kezd, szép lassan kipakol szó szerint és átvitt értelemben is. Elmondja, hogy neki rossz, hogy otthon minden tilos, hogy mi mindent „nem bír” anyuban és apuban. Anyja és apja nézőpontját is megismerjük: az ő bőrükbe bújva megszemélyesíti, eljátssza őket. Többször nekikezd, hogy most elmondja a „titkot”: világgá menetelének okát, de sokáig képtelen erre, mindig elüti valamivel a dolgot” – olvasható az előadás ismertetőjében.  

anna-6141.jpgA legnagyobb tilos! (forrás: Jászai Mari Színház)

Március 25. 18:00 – Színházterem

Fábián PéterBenkó Bence: Elza, vagy a világ vége (hadművelet két részben) / Miskolci Nemzeti Színház
Rendező: Fábián Péter, Benkó Bence 

Igen, a mi mai világunk. Annak a sokat bámult, XX. századi kultúrkör szaknak mi vagyunk a végső eszménye. Az örök harc társadalma: a tökéletes társadalom, melyben a cselekvő és kollektív élet kizárja a dekadens kultúrát, mely köztudomás szerint a régi Európa egyik rákfenéje volt. Mindaz, ami az akaratot bénítja, a cselekvést gyengíti, az erkölcsöket rontja, a fantáziát megfertőzi, az egyén önérzését fölcsigázza, az öncélú művészet, a szellemi tudomány, a metafizikai gondolat, az érzelmi komplikációk kultusza, eltűnt, vagy leszorult azzá, ami! Üres játékká, melyet senki sem vesz nagyon komolyan”- olvasható a színlapon. 

170131_elza_proba_045.JPGElza, vagy a világ vége (forrás: Jászai Mari Színház)

Prohászka Fanni 2016-ban, Harsányi Attila 2015-ben szerepelt díjnyertes produkcióban a MOST FESZT-en, nagyon örülök annak, hogy idén egy előadásban láthatjuk őket”- mondta az előadásról Crespo Rodrigo.

(Forrás: Jászai Mari Színház)

süti beállítások módosítása