Házaspárbaj az Átriumban: készül Az öldöklés istene

Yasmina Reza Az öldöklés istene című drámája, amelyet Bereczki Csilla visz színre, leleplező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről.

 A történet szerint két kisfiú játszik a téren, majd egyik kiüti a másiknak a fogát. Négy szülő beszélget egy lakásban, majd kiderül: semmivel sem jobbak, mint a gyermekeik. A két házaspár szerepében Herczeg Adrienn és Hevér Gábor valamint Péterfy Bori és Szikszai Rémusz látható. A francia írónő világhírű komédiája azt is megmutatja, hogy mindannyiunkban mennyi sérelem, előítélet és düh kavarog. 

olvaso_001az_o_ldo_kle_s_foto_me_sza_ros_csaba_1.jpgAz előadás olvasópróbája (fotó: Mészáros Csaba)

Yasmina Reza Párizsban élő, magyar származású írónő. Színműveit számos elismeréssel jutalmazták, többek között megkapta a rangos Molière-díjat is. Az öldöklés istene című darabjából legutóbb Roman Polanski készített filmet.

Az előadás lakásdíszletét Szakács Ferenc, jelmezeit Pető Kata tervezi, a zenéjét Kákonyi Árpád jegyzi. A Bognár Róbert fordította szöveget Mikó Csaba gondozza.

A bemutató április 7-én lesz, ezt követően még három alkalommal látható a házaspárbaj az Átriumban: április 8-án délután és este, valamint április 25-én.

(Forrás: Átrium)

süti beállítások módosítása