Hat ország tíz táncelőadása szerepel a miskolci kortárstánc fesztiválon

Idén második alkalommal rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált.

Az április 24. és 28. között megrendezésre kerülő fesztiválra külföldi és hazai alkotókat, együtteseket hívott meg a Miskolci Balett, akiknek produkciói a kortárstánc különböző trendjeit, irányait képviselik.  

canard-pekinois_enknapgroup_2017_foto-andrej-lamut_print-57.jpg       Sötét frigy - EnKnapGroup (fotó: Andrej Lamut)

Arra koncentráltunk, hogy a nagyon friss irányzatok is megjelenjenek a programban. Az idei repertoár sokkal bővebb és nívósabb a tavalyinál: világhírű alkotókat, együtteseket sikerült meghívnunk, így egy igazán izgalmas, a hazai és a nemzetközi táncélet jeles képviselőit felvonultató fesztiválprogramot állítottunk össze – hangsúlyozza Kozma Attila, a Miskolci Balett vezetője a rendezvénnyel kapcsolatban.

A francia Retouramont társulat különleges bemutatóra készül a színház előtti téren: produkcióikat nem színpadra tervezik, hanem épületek homlokzatán kötelek és beülők segítségével táncolnak. A Nagy-Britanniából érkező Marc Brew Company szintén egyedi stílust képvisel. Az együttes kerekesszékes vezetője szólóelőadásában autóbalesete óta első alkalommal közvetlenül a testéről beszél, amilyenné a tizenkilenc évvel ezelőtti baleset tette, vizsgálja és felfedezi megváltozott formáját.

A legkisebbeket egy különleges előadás várja, amely a színházat a legújabb digitális technikákkal ötvözi. Rajzolt látványvilág, okos LED kosztüm, egy robotlabda és egy drón is színesíti ezt a mesevilágot a Bandart előadásában. Az erdélyi András Lóránt Társulat a Médea történet metaforáit jeleníti meg a színpadon, míg Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán duójukban Orfeusz és Eurüdiké mítoszát helyezik a mai viszonyok közé. 

environnement_vertical4_e_pietro_gabriel.jpg        Függőlegesen - Retouramont Társulat (fotó: Pietro Gabriel)

Az egri GG Tánc Eger egy brazil koreográfus munkáját mutatja be Miskolcon Szegfűk és Rózsák címmel, a Pécsi Balett pedig – amely még soha nem szerepelt Miskolcon – Carmen című előadását hozza a fesztiválra. Az osztrák Editta Braun  Paula című produkciójában a magányról és az otthontalanság érzéséről beszél.

A fesztivál zárásaként két bemutatót is láthat április 28-án a közönség. A Miskolci Balett új előadását, a Julie kisasszonyt a Játékszínben állítja színpadra Velekei László rendező-koreográfus, míg a Kamaraszínházban az EnKnapGroup szlovén együttes Josef Nadj legendás koreográfiáját gondolja újra. A Sötét frigy (A pekingi kacsa nyomán) címet viselő produkció először a Horizont Fesztiválon lesz látható.

A fesztiválprodukciók mellett kísérőprogramokkal és egy kiállítással is készül a színház. Április 24-én a Magyar Táncművészek Szövetsége kihelyezett ülést tart Miskolcon. Szintén ezen a napon az érdeklődők beülhetnek a Julie kisasszony nyílt próbájára, amely után az alkotók beszélgetésre is várják a nézőket. Az előző év hagyományát folytatva a Nagyszínházban Éder Vera fotós kiállítása látható a fesztivál ideje alatt. A tárlat a Miskolci Balettről készült különleges fotósorozatból született. 

marc_brew_4_photo_susan_hay.jpg        Egyelőre én vagyok - Marc Brew (fotó: Susan Hay)

A Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál minden előadása után közönségtalálkozóra várják a nézőket, így többek között lehetőség nyílik személyesen találkozásra Marc Brew-val vagy Josef Nadj-gyal is.

Bővebb információ a fesztivál honlapján található.

(Forrás: Miskolci Nemzeti Színház)

süti beállítások módosítása