Meghalt Cserje Zsuzsa

73. életévében, tegnap hunyt el a színésznő, rendező, kritikus és dramaturg.

Cserje Zsuzsa eredeti nevét (Frank Zsuzsanna) kedvenc színésze, Pécsi Sándor miatt változtatta meg, ugyan is a színművész Budapesten a Cserje utcában lakott. Színházi pályáját 1968-ban kezdte a Nemzeti Színház stúdiósaként, ezt követően a kecskeméti Katona József Színházban játszott, majd 1970–1972 között a Honvéd Művészegyüttes, 1972–1980 között pedig az Irodalmi Színpad tagja volt. 1982-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelmélet szakán. 1983-tól tíz évek keresztül a Népszínház illetve a Budapesti Kamaraszínház tagja volt. Két lánya van: Szamosi Zsófia és Szandtner Anna, akik mindketten színésznők.

cserjezsuzsa.jpgCserje Zsuzsa (forrás: Pesti Magyar Színház)

1994 óta rendezett is, első bemutatója Willy Russell: Shirley Valentine című monodrámája volt Békéscsabán. 2009-ben Vándor Évával a címszerepben rendezte meg a Shirley Valentine-t, a produkció már túl van a századik előadáson is. Tíz éven át dolgozott színikritikusként a Színház című folyóiratnál. 2013-ban a Nógrád megyei Terényben gombamúzeumot nyitott.

"Minden napra jutott egy ötlete ami hagyján, de meg is valósította őket. Beleépítettek egy kicsorbíthatatlan fúrópajzsot azt működtette és ment-ment mindenen át ha jót akart. Állandóan jót akart. Jót akart a színdarabokkal amelyekben néha föllépett de többnyire rendezte őket, jót akart az íróknak amikor dramaturgnak szegődött melléjük, jót akart a színész barátainak akiket imádott, jót akart Pécsi Sándor emlékének, jót akart a lakást keresőknek és eladóknak, jót akart Terénynek és jót akart a gombáknak. Egészen mostanáig, eddig a pillanatig mindenki azt hitte, hogy csak talpra képes esni, vagy inkább olyan, mint a golyó amelyik gurul megfoghatatlan és sebezhetetlen" – írta róla Sándor Erzsi a Facebook oldalán.  

(Forrás: Femina, Wikipédia, Facebook)

süti beállítások módosítása