Tizenegyedik alkalommal startol el a TESZT Temesváron

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház szervezésében zajló színházi találkozóra idén május 20. és 27. között kerül sor.

A hagyományosabb, klasszikus dramaturgiájú előadások mellett, a programban helyet kaptak az alternatív és a független színházi szféra, a kortárstánc, valamint a video-mapping és multimediális installációkra felépített performanszok is, azzal a szándékkal, hogy a program az Európa szerte jelenleg fellelhető színházi tendenciák keresztmetszetét mutassa be. 

tata.jpgA mi osztályunk (tatabányai Jászai Mari Színház)

Bár a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó célja elsősorban a DKMT  (Duna-Körös-Maros-Tisza) régió, főként Magyarország és a volt jugoszláv államok legjobb előadásainak bemutatása, a TESZT 2018 programjába idén is bekerült néhány megkerülhetetlen nyugat-európai alkotó előadása. Az idei TESZT-en a hagyományokhoz híven közös, mindenki számára nyitott közönségtalálkozók követik az előadásokat, ahol a nézők kérdéseket fogalmazhatnak meg a látott előadásokkal kapcsolatban és betekintést nyerhetnek az alkotási folyamatba.

A 2018-as kiadás újdonsága, hogy a találkozó a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesülettel közösen elindította az Xtensions-programot, melynek keretén belül a fesztivál OFF-programjaként ingyenesen látogatható, többségében szabadtéri előadások megtekintésére lesz lehetősége a temesvári közönségnek és a fesztivál látogatóinak.

A részletes program és az előadások leírásai hamarosan elérhetővé válnak a fesztivál honlapján, nemsokára pedig a jegyek és bérletek árusítása is elkezdődik.

Az idei program

Jörg Graser: Rabenthal / Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (Románia)
Rendezte: Radu Afrim

Qendra Multimedia, Pristina (Koszovó)
Jeton Neziraj: előadás négy színésszel és néhány disznóval és néhány tehénnel és néhány lóval és egy miniszterelnökkel és egy Milka-tehénnel és néhány helyi és nemzetközi ellenőrző szervvel.
Rendezte: Blerta Neziraj

Jami körzet / Bitef Színház / Czk Tivat / Maszk / Think Tank Studio (nemzetközi koprodukció)
Rendezte: Kokan Mladenović 

jami_korzet.jpg          Jami körzet

Ingrid Lausund: Gerincbántalmak / Szabadkai Népszínház, Magyar Társulat (Szerbia)
Rendezte: Veljko Mićunović

tempus fugit / cie. toula limnaios (Németország)
Koncepció/ Koreográfia: Toula Limnaios

Felhő a nadrágban / Kosztolányi Dezső Színház Szabadka (Szerbia)
Rendezte: Kokan Mladenović

A mi városunk / Ioan Slavici Klasszikus Színház, Arad (Románia)
Rendezte: Cristian Ban

Tótferi / Trafó / Titkos Társulat / Füge Produkció, Budapest (Magyarország)
Rendezte: Kárpáti Péter 

titkos_tarsulat-47.jpgTótferi

KA-F-KA / Oriantheatre (Franciaország)
Koreográfia: Mehdi Farajpour

Patrick Ellsworth: Táncos a sötétben / Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (Románia)
Rendezte: Kocsárdi Levente
A zenét szerezte: Vlaicu Golcea

Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk / Jászai Mari Színház, Tatabánya (Magyarország)
Rendezte: Guelmino Sándor

Zrenjanin / Toša Jovanović Nemzeti Színház, Zrenjanin (Szerbia)
Rendezte: Boris Liješević

Macho Men / Reflektor Színház / E8 / Bitef Színház (Szerbia)
Koncepció: Milena Bogavac és Vojislav Arsić

Near Gone / Two Destination Language (Skócia-Bulgária)
Kidolgozta: Katherina Radeva és Alister Lownie 

near.jpgNear Gone

Ez az előadás a narancsról / Marco Chenevier / ALDES (Olaszország)
Szerző: Marco Chenevier

Coming out. Homage to P.P. Pasolini / F.A.C.E. Szabó Visual Performing Arts Ensemble (Németország)
Rendezte: Szabó Kristóf

Queendom / Veronika Szabó (Magyarország)
Rendezte: Veronika Szabó

Háy János: Nehéz / Szkéné Színház, Budapest (Magyarország)
Rendezte: Bérczes László

Frame / Koreja Színház, Lecce (Olaszország)
Design és koncepció: Alessandro Serra

Sculptures / Ivo Dimcev (Bulgária)
Koncepció: Ivo Dimcev

Xtensions program

Anima / SCHUBERTY KRAHL BAUER (Németország)
Koncepció: Simon Bauer, Simon Krahl, Rike Schuberty

NO/Nato / Los INnato (Spanyolország)
Koncepció: Marko Fonseca és Raúl Martínez

A konyha hisztis hercege / Bram Gaafland (Hollandia)
Koncepció: Bram Gaafland

Még egy verőfényes nap / Solidart Egyesület, Temesvár (Románia)
Írta és rendezte: Andrei Ursu

(Forrás: Csiky Gergely Állami Magyar Színház)

Kapcsolódó cikkek

„Elsősorban sorsokat akartam látni, nem egy történelemórát” (A mi osztályunk - Tatabánya)
Ahol ég és föld találkozik – Kritikák a Tótferiről

süti beállítások módosítása