Öt új bemutató a veszprémi Pannon Várszínházban

Zenés játékok, vígjátékok, zenés vígjátékok és A tanú kerül fel a veszprémi teátrum műsorára.

Vándorfi László, a teátrum igazgatója közölte, hogy bemutatják a Béke presszó című zenés játékot, amelyet eredetileg a most záruló évadra hirdettek meg, de végül a 45 éves évfordulójához érkezett Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadás bemutatása mellett döntött a társulat. Az ősbemutató Géczi János, Likó Marcell és Vándorfi László közös alkotása, amelyben a Vad Fruttik zenekar dalai csendülnek fel színészek előadásában.

pannon.jpgPannon Várszínház (forrás: Facebook)

Márton Gyula  Csinibaba című zenés játékának bemutatóját – mely a Tímár Péter által rendezett és Márton Gyula által írt film eredeti, színpadi változata – Marc Camoletti  Boeing, Boeing – leszállás Párizsban című vígjátékának bemutatója követi, Szelle Dávid rendezésében. Ez utóbbi egy francia építészről szól, akinek három menyasszonya van, akik mindnyájan légikísérők különböző légitársaságoknál. Bár az építész igyekszik elkerülni, hogy a három hölgy találkozzon, egyszer mégis egy időben látogatnak el hozzá, amiből számtalan komikus helyzet adódik.  

A színház műsorra tűzte Bacsó Péter  A tanú című művének színpadi változatát Hamvai Kornél átiratában, valamint Hámos György és Vajda Anikó  Mici néni két élete című vígjátékát. Ez utóbbinak két változata ismert, a társulat előadása inkább prózai elemeket tartalmaz, ragtime-os, jazzes összekötő zenékkel fűszerezve.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása