A nap fotója – Balta a fejbe

A Magyar Színház Vilmányi Benett főszereplésével mutatta be Lőrinczy Attila Balta a fejbe című Shakespeare parafrázisát. 

Shakespeare csak kicsit vagy éppen nagyon másképp. Itt nem a középkorú Richárd, hanem az éppen felnőttkorba lépő Ricsi határozza el, hogy gazember lesz. Lőrinczy Attila a shakespeare-i figurákat a mi világunkban teremti újjá, Vilmányi Benett színműs hallgató főszereplésével. és Horváth Illés rendezésében 

                 Toldy Gábor előadásfotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

Ricsi családjának havi bevétele nettó százmillió. Ebből bőven jut neki életre, kocsira, szórakozásra, bármire. Bár tragikusan korán elvesztette apját, mégis ő a példaképe, hozzá lenne hasonló, mindent megtenne, hogy hű legyen a benne élő mindenre elszánt, győztes apa emlékéhez. Az elismeréséért bevállal bármit, és a bármi be is következik. Alkohol, kártya, drog, széthulló család, piti svindlerek, erőszak, gyilkosok, szellemek, szerelem, vér. Ricsi pedig elhatározza, hogy gazember lesz – olvasható az előadás színlapján.

Az előadás látványát Pater Sparrow tervezte, az előadás főbb szerepeiben Vilmányi Benett mellett Móga Piroska, Csarnóy Zsuzsa, Kovács Zsolt, Takács Géza és Hámori Ildikó látható. 

                           Toldy Miklós fotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

A Balta a fejbe legközelebb április 21-én és 22-én, valamint május 11-én, 17-én és 24-én látható a Pesti Magyar Színházban.

Kapcsolódó cikkek

Ricsi elhatározza, hogy gazember lesz
Ezeket a bemutatókat ajánljuk a héten

süti beállítások módosítása