Ezeket a bemutatókat ajánljuk a héten

Orosz Ákos első rendezését, a Madárkát egy különös helyszínen, Bogyó és Babócát kicsit másként és a Keménykalap és krumpliorrot nagyon másként.  

Homokember / helyszín: Mozsár Műhely, Budapest / r: Orosz Ákos / május 2. 19:30

Orosz Ákos hét éven keresztül volt a Maladype Színház tagja, harmadik éve a Vígszínház színművésze, mindkét társulatban fajsúlyos szerepek sokaságát játszotta el. Nem egy melankóliára hajló művészember, elképesztő energiák sütnek át az alakításain. Nem véletlen, hogy 2011-ben a legígéretesebb pályakezdő díját nyerte el a kritikusoktól, majd a következő évben Junior Prima díjat is kapott. Rendezőként most mutatkozik meg első alkalommal. 

szinhaz_fuggony2.jpg                               Illusztráció

E.T.A. Hoffmann elbeszélése a valóság és a képzelet határának elmosódásáról (is) szól: az előadás története szerint a darab főhőse, Nathanael élete gyökeresen felfordul, amikor felismerni véli gyermekkorának megrontóját és apja gyilkosát, Coppelius ügyvédet. Az ügyvéd figurája Nathanael elméjében összemosódik a gonosz Homokemberével, akivel kisgyerekként gyakran riogatták. A művet Orosz Ákos és Biljarszki Maxim médiaművész dolgozta át színpadra.

Biljarszki Maxim alkotói jelenléte sajátos látványvilágot is sejtet. „Tüllök, függönyök és három projektor segítségével csodálatos, háromdimenziós szürreális világokat teremthetünk, amelyekben a szereplőink végigmehetnek egy belső utazáson, megoldásokat keresve többek között azokra a kérdésre, hogy van-e objektív valóság, és hogy tulajdonképpen mit is szeretnének az élettől” – mondta erről a látványról Orosz Ákos a vele készített interjúnkban

Az előadás másik érdekessége, hogy a szereplők között van Zsótér Sándor is, akit elsősorban rendezőként ismerünk, noha több filmben és színdarabban is szerepelt, ráadásul az egyetemen tanította is az újsütetű rendezőt. Az előadás szereplői: Gyöngy Zsuzsa, Lendváczky Zoltán, Patkós Márton és Zsótér Sándor. 

stab_green.jpgAz előadás stábja (forrás: Mozsár Műhely)

Az előadás a bemutatót követően május 3-án és 30-án is látható a budapesti Mozsár Műhelyben.

Madárka / Másik Oldal, Manna Produkció / helyszín: a budapesti B32 Kultúrtér melletti romos épület / r: Gyulay Eszter / május 3. 20 óra

William Wharton megrázó erejű története önmagában elég lenne, hogy felkapjuk a fejünket erre az előadásra, amelyhez Gyulay Eszter rendező-dramaturg írta színpadra a regényt. Ráadásul ez egy új színházi formáció, a Másik Oldal első megmutatkozása, akiknek az ars poétikájuk az elnevezésükből is kiolvasható: a megszokott, evidensen adódó nézőpontok mellé a jelenségeket a másik oldalról is szeretnék megmutatni. Ezt ebben az esetben nem csupán metaforikusan értik, mivel a sajátos helyszín lehetővé teszi a nézők számára, hogy az általuk választott helyzetből nézzék a történéseket.

A regény és főként a belőle készült 1984-es film Matthew Modina és Nicolas Cage főszereplésével nagy súlyt fektet a háborúra és az ennek következtében kialakult személyes traumákra. Gyulay Eszter máshová teszi a hangsúlyt: „Az érdekelt elsősorban ebben az anyagban, hogy két kamaszfiú életét és barátságát hogyan alakítja a külvilág és az őket körülvevő társadalom. Számunkra a háborús közeg, a fiúk közös sorsához képest, nem is annyira fontos. Sokkal lényegesebb a szabadság problematikája, az, hogy mennyire lehetünk szabadok nemcsak társadalmi szinten, hanem akár a családon, vagy egy kisebb közösségen belül. Hol, és hogyan érezheti szabadnak magát az ember, mondjuk egy másik ember által”. 

_dsc0435.jpgVarga Ádám és Tóth János Gergely az előadás próbafotóján (fotó: Ács István)

Madárkát Tóth János Gergely, a barátját Varga Ádám alakítja, partnerük több szerepben: Simkó Katalin. Az előadás a premiert követően május 5-én, 6-án, 22-én, 24-én és 25-én látható a B32 Kultúrtérhez tartozó lepusztult, romos térben. A szervezők kényelmes, meleg öltözetet javasolnak. A helyszín nem akadálymentesített.

Bogyó és Babóca / Csiky Gergely Színház, Kaposvár / kor-r. Blaskó Borbála / május 4. 10 óra

Bartos Erika meglehetősen bugyuta és didaktikus történetei a csigafiúról a katicalányról és barátairól amilyen népszerűek a gyerekek körében, általában annyira kevéssé azok a szüleik számára. Túl azon, hogy a szülői lelket megmelengeti, ha valami örömet okoz a gyerekének, az anyukák sokszor egymást nyugtatják, hogy mindenki kinövi ezt a korszakot. Nem véletlen, hogy hihetetlen népszerűsége ellenére sokáig egyetlen színház sem akarta és/vagy merte színpadra állítani ezeket a bugyután emberséges meséket.

Hogy mégis ajánljuk a kaposvári teátrum előadását, annak két oka van. Noha előzetesen el nem tudtuk volna képzelni, hogy egy ezekből született színházi előadás a gyerekek számára megközelítse a szülő által olvasott mese hatását, és ne essen az elviselhetetlenség kategóriájába a felnőttek számára, a Kolibri Színház Nagy Orsolya átiratában és Andrusko Marcella rendezésében sok zenével és finom humorral egy kicsik és szüleik számára is élvezetes előadást tudott a történetekből létrehozni.

A mese Blaskó Borbála táncos-koreográfus színpadra vitelében vélhetően nem a humor irányába fog elmozdulni, azonban az alkotó különleges és fajsúlyos látásmódjában benne van egy izgalmas előadás lehetősége. A koreográfus nem első alkalommal dolgozik a Kaposvári Egyetem harmadéves színművész hallgatóival, akik közül ezúttal Kovács Panka, Cseke Lilla, Bölkény Balázs és Kovács S. József szerepel az előadásban.

Az előadás a bemutatót követően májusban és júniusban további tizenegy alkalommal látható a Csiky Gergely Színház Stúdiójában.

Keménykalap és krumpliorr / Dumaszínház / helyszín: TRIP Hajó / május 5. 10:30

Csukás István regénye egy sokkal izgalmasabb és szintén népszerű történet, amelynek most külön ízt adhat a különleges helyszín, és hogy az előadásban cirkuszi artistanövendékek is szerepelnek. 

trip_hajo_kulso.jpgAz előadás helyszíne: a TRIP Hajó

Itt van a nyár, indulhat a vakáció! De mit tehetünk akkor, ha egy jó barátunk beteg és az egész nyári szünetet a szobájában kell töltenie? Hogyan vidítsuk fel s vonjuk be a játékba, hogy ne veszítsük el? Csináljunk neki egy cirkuszt! Az öt barát ennek szenteli a nyarat, s izgalmasabbnál-izgalmasabb helyzetekkel néznek szembe: majomlopási ügybe keverednek, nyomozásba kezdenek, de közben szembe kell nézniük a lépten-nyomon felbukkanó Bagaméri ármánykodásaival is – olvasható a színlapon.

A regényt Őri Eszter írta színpadra és Magács László rendezi, aki a vele készített interjúnkban azt ígéri, hogy „pörgős izgalmas, lendületes előadást hozunk létre, ahol a felnőtt színészek „játszanak alá” a gyerekeknek”. Bagamérit Kerekes József alakítja.

Az előadás a bemutatót követően május 6-án, 9-én, 12-én és 16-án látható a TRIP Hajón.

Török Ákos

Kapcsolódó cikkek

Orosz Ákos: „Olyan ez, mint az első szerelem” (Homokember)
Madárka – Barátságos ketrecharc egy részben
Magács László: „A hajó nemcsak színház, hanem kulturális és közösségi tér” (Keménykalap és krumpliorr)

süti beállítások módosítása