„A független színház gyönyöre, amikor a producer és a rendező is ecsetet ragad”

A Másik Oldal nevű új formáció különleges térben mutatja be a Madárkát. A színészeket a sajátos tér és a megrázó történet kihívásairól is kérdeztük.

A Másik Oldal színházi társulat első produkciója, amelyet a Manna Produkcióval közösen hoztak létre, William Wharton Madárka című regényét ülteti át egy a B32 Kultúrtérhez tartozó lepusztult, romos, egykor galériának és üzlethelyiségnek is használt térbe. Az előadás Gyulay Eszter átiratában és rendezésében elsősorban a szabadság határaira kérdez rá a háború által eltérő módon traumatizált fiúk barátságán keresztül.

Madárkát Tóth János Gergely, Alt, a barátját Varga Ádám alakítja, partnerük pedig Simkó Katalin

_dsc0435_1.jpgVarga Ádám és Tóth János Gergely az előadás próbafotóján (fotók: Ács István)

Ahhoz képest, ahogyan a nem oly rég volt pályakezdésetek idején láttátok a színházat és benne magatokat, most hogyan gondolkodtok erről a pályáról?

Tóth János Gergely: Meló, meló, meló. Sokat kell dolgozni, azt már nagyon látom. Nincs olyan, hogy kész vagy, hogy már nem kell tanulnod semmit. Sőt. Ahogy haladnak az évek, egyre jobban megtapasztalom, hogy az emberábrázolás eszközei szinte végtelenek. Én egyébként szeretek minden szerep megformálást egy kicsit a nulláról indítani. Minden nehézség ellenére kell, hogy legyen benned valamilyen belső villanykapcsoló, mert egy próbafolyamat sok nehézséget rejthet, de az örömnek meg kell maradni. És bizony mindig, próbáról próbára, estéről estére, újra kell ezt szülni. 

Simkó Katalin: Mindenképpen több a tapasztalatom, ennek következtében talán kevésbé vagyok naiv, árnyaltabban látom a színházban dolgozó embereket. Sok minden nem jelent már újdonságot, ami évekkel ezelőtt teljesen ismeretlen volt. A színház egy egyedülálló világ, amihez a mai napig szerelmesen vonzódom. De ebbe belefér az is, hogy elkeseredek, vagy van olyan nap, hogy egyetlen zsigerem se kívánja, hogy kiálljak emberek elé, akik nézni, hallgatni fognak. Azonban olyankor is oda kell menni és megcsinálni a lehető legjobban. A jelenlegi helyzetemre azt hiszem, évek múlva fogok rálátni, mint ahogyan most látok rá arra, ami öt, vagy tíz évvel ezelőtt volt.

Ebben mindig benne van, hogyan látnak azok, akik szeretnek, becsülnek, és hogyan, akik nem. Hogyan látnak a szakmai szemek és hogyan a nézők. Milyen feladatok adódnak, ha adódnak, és azok hogyan sikerülnek, milyenek belülről és milyenek a külső szemek számára. Összességében azt gondolom, szerencsés vagyok, hogy a színház a munkám.       

Varga Ádám: Eleinte nagyon vágytam arra, hogy egy társulat tagja legyek. Mostanra rá kellett jönnöm, hogy amilyen szabad ritmusú ember vagyok az élet minden területén, úgy nekem a szabadúszás a lehető legkielégítőbb létforma. Lehet, hogy a későbbiekben ez változni fog, de most fiatal színészként, azt hiszem, hogy a legkülönbözőbb színházi impulzusok és kihívások szolgálják leginkább a fejlődésemet. Rám nincs jó hatással a kényelem és a röghöz kötöttség.

Jövőre hat bemutatóm lesz hat különböző helyen. Szeretek idegenlégióskodni, engem ez motivál. Valamint az a kezdeményezés, amit most elkezdtünk Gyulay Eszterékkel a Madárka és a Másik Oldal  színházi formáció kapcsán. Azontúl, hogy hozzám nagyon közel álló emberekből áll a csapat, nagyon intenzív energiákat és akarást érzek mindenkiben.  Fiatal színházcsinálókként ez egy tökéletes közeg lehet arra, hogy találjunk egy saját hangot. Persze az első bemutatónk még csak most csütörtökön lesz, és nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, de ide most szívesen idézném a Casablanca című film zárómondatát („Ez egy csodálatos barátság kezdete” – a szerk).   

_dsc0429.jpgVarga Ádám

Honnan ered és miben áll kettőtök barátsága?

Varga Ádám: Körülbelül nyolc éve találkoztunk először. Már a megismerkedésünk előtt sokat hallottam Geriről, kíváncsi voltam rá. Soha nem felejtem el a bemutatkozásunkat. Zöld kabátban, kócosan álldogált egy folyosón, és odamentem hozzá. Ha jól emlékszem még aznap elmentünk sörözni és órákig beszélgettünk. Valahogy azonnal tudtam, hogy barátok leszünk. Nálam ez mindig így működik, legyen szó akár barátságról, akár új szerelemről, egyből elkezd pittyegni egy radar az agyamban, hogy igen, ő az. Egyébként Gerivel egyutcányira lakunk egymástól. De őt az egyetem még Kaposvárhoz köti, én meg non-stop Pesten vagyok, ezért főleg nyáron tudunk sokat ejtőzni együtt. Meg persze most a Madárka kapcsán.

Tóth János Gergely: A KIMIben (Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnázium – a szerk.) találkoztunk egymással, ahol párhuzamos osztályba jártunk. Akkor vettem észre, hogy ebben a srácban van valami vibrálás, valami erő.  Ez volt 2010-ben. Azóta meggyőződtem, hogy Ádám egy nagyon tisztességes, remek ember, jó barát, a színészete azóta is jókedvvel tölt fel. Színházon kívül is sok időt töltünk együtt, tavaly például nyaralni is voltunk közösen, a tengernél. Két különböző ritmusú és alkatú embernek látom magunkat, de valahogy pont ez adja meg a dinamikát kettőnk szövetségéhez.  

A hírek szerint Gyulay Eszter számára fontos szempont volt, hogy ti nem csupán az előadásban, hanem az életben is jó barátok vagytok. Számomra egyáltalán nem evidens, hogy akik az életben barátok, színészként is jobban el tudnak játszani két barátot. Ti mit gondoltatok erről még látatlanban, és mi a tényleges tapasztalatotok a próbák során? 

Tóth János Gergely: Ebben valóban van igazság. Általában akkor láttam ilyet, amikor azok, akik szerelmespár az életben, valahogyan a színpadon még sincs meg köztük az a rebbenékenység. Mi egyszerűen csak barátok vagyunk, és jótékonyan hatnak ránk egymás energiái a színpadon is.  

_dsc0445.jpgTóth János Gergely

Varga Ádám: Az szerintem sem evidencia, hogy két olyan színész, akik az életben barátok, hitelesebben el tudnak játszani színpadon egy barátságot, mint két olyan színész, akiknek amúgy nincs sok közük egymáshoz. Nem tudom, hogy nekünk ezt mennyire sikerül majd adoptálni, de az mindenképp szerencsés, hogy Madárka és Al barátságában rengeteg olyan pont van, ami iszonyatosan hasonlít a mi kapcsolatunkra. A két figura, akárcsak mi is Gerivel, alapvetően nagyon különböző rezgésű és ritmusú emberek, de valahogy ez a különbözőség mégis jól harmonizál, talán még azt is mondanám, hogy kiegészíti egymást. 

Gyulay Eszter pedig nagyon gondosan ránk szabta ezt az anyagot. Plusz azt gondolom, hogy a sok közös emlék, amit az évek során gyűjtöttünk, akaratlanul is beépül az előadásba, ezzel talán egy extra síkot is kölcsönözve neki. Például van egy rész az előadásban, amikor Al a pszichiátrián egy tengerparti élményüket eleveníti fel Madárkának. Mi múlt nyáron Gerivel voltunk Horvátországban, így annál a résznél nem tudok nem arra gondolni, ahogy tavaly ott kepesztettünk a sziklákon, miután megcsipkedtek minket a medúzák.   

Szereped szerint hol kapcsolódsz a két fiú történetéhez? 

Simkó Katalin: A fő szál a srácoké, rajtuk van a fókusz, az én dolgom leginkább az, hogy megsegítsem a játékukat. Több alakban is megjelenek a történetükben egy-egy pillanatra, szöveges, néma, vagy zenés jelenetekben, amikben behozom a női vonalat egyikük és másikuk életében. 

_dsc0595.jpgSimkó Katalin

A sajátos tér mennyiben igényel a megszokottól eltérő munkát? Mennyire kedvelitek a szokatlanságát?  

Tóth János Gergely: A szerepformálást illetően semennyire, és a munkához való hozzáállás tekintetében sem igényel eltérő munkát. Viszont valóban más jellegű, elsősorban fizikális jellegű ingerek érnek minket, gondolok itt egy pince sajátos tulajdonságaira. Az átélést olykor egy különös síkra helyezi, hogy a díszlet természetes mivoltából fakadóan nagyon közel áll ahhoz a fiktív valósághoz, amit teremteni akarunk.    

Varga Ádám: A tér Gyulay Eszter és Farkas Róbert felfedezése. Valójában ez az anyag annyira ide készült, hogy én már nem tudnám elképzelni, hogy a Madárkát klasszikus színházi térben játsszuk. Bár eleinte nagyon dzsuvás volt, de sikerült kicsit kipofozni. Igazi csapatépítő tréning volt az egyik szoba közös kitapétázása, főleg azért, mert még egyikőnk sem tapétázott korábban. Egy női portálon találtam egy cikket, hogyan tapétázzunk szakember segítsége nélkül. Azt kell mondjam, igen jól sikerült, a tapéták még mindig a falon vannak. A független színházcsinálás gyönyöre, amikor még a producer és a rendező is ecsetet ragad. Persze alapvetően kényelmetlenebb egy ilyen térben próbálni, és nem a leglélekemelőbb napi több órát eltölteni ezek között a lepukkant falak közt, de szerintem a végeredményhez sokat hozzátesz.   

Simkó Katalin: Nagyon izgalmas a tér. Rendkívül inspiráló. Sok lehetőség van benne, amit igyekszünk kihasználni. Egy lepusztult, elhagyott szuterén helyiség, fűtés és bevezetett víz nélkül, néhány méterre a B32-től. Nagyjából 30-35 néző fog beférni egyszerre. Egy részét így hagytuk, ahogy találtuk, egy részében közösen tapétáztunk, falat mostunk. A helyszín mindenképpen szerves része ennek a színházi kísérletnek. Mivel hűvös hely, egyelőre kérdéses, hogy hidegebb időben hogyan tudjuk, vagy tudjuk-e játszani az előadást. 

Mi a legnagyobb kihívás, nehézség számotokra a próbafolyamatban és az előadásban? 

Varga Ádám: Az, hogy a helyszínen nincs használható WC, ezért minden alkalommal vissza kell sétálni a B32 Galériába. Viccet félretéve, ennél azért vannak nagyobb nehézségek ebben a próbafolyamatban. A Madárka sztoriban megkerülhetetlen a háború. Attól függetlenül, hogy mi most nem a háború borzalmairól szeretnénk előadást csinálni, de mégis szervesen kapcsolódik a történethez. Nekünk nincsenek élményszerű tapasztalataink a háborút illetően, mégis meg kell jelenítenünk egy mélyen traumatizált állapotot. Talán ennek a hiteles előhívása és színpadra alkalmazása a legnagyobb kihívás.  

_dsc0513_1.jpgVarga Ádám és Tóth János Gergely

Tóth János Gergely: Az egyik, hogy a szerep bizonyos fájdalmait ott tudjam hagyni a pincében próba után. Persze utána még bennem van, lüktet, és ennek így is kell lennie, hiszen benne élek a feladatban, a próbafolyamatban, de jót tesz az is, ha kicsit elengedem.

A másik, hogy meg tudjuk őrizni napról napra a kollégákkal az egymásra való rácsodálkozás örömét. Megőrizni a pontosságot. Eszter kivételes szemű és érzékenységű színházi alkotó, olyan dolgokat szűr ki egy-egy lemenés során, amelyek jelentősen előre lendítenek a cél felé. Ha kamuzol, Eszter előtt nagyon könnyen lebuksz. De az is sok erőt ad, hogy mind Eszter, mind Farkas Robi, a produkció másik fontos életre hívója és a lehetőség megteremtője, valamint az egész csapat nagyon hisz az anyagban. 

Simkó Katalin: A legtöbb dolgom azzal van, hogyan válasszam le egyik alakot a másikról, hiszen mindegyik én vagyok, de ezt nem nevezném nehézségnek. Inkább egy érdekes, örömteli feladat. Az egész darabot tekintve pedig ebben a pillanatban leginkább a végén törjük a fejünket. 

Miből tudsz felépíteni egy olyan figurát, mint a Madárka? 

Tóth János Gergely: Azt gondolom, én is érzékeny idegrendszerű ember vagyok. Ezt az évek során megtapasztaltam, a színészet is valahol itt, az önismeretnél kezdődik. Én is hajlamos vagyok a befele fordulásra, a magányra, noha nem szoktam magam egyedül érezni. Igaz, azt gondolom, Madárka sincs egyedül. Ott vannak vele a legkedvesebb látogatói, a madarak. Azt gondolom, bennem is van szemlélődés, szeretet a körülöttem lévő világ és az emberek iránt. Az is közös bennünk Madárkával, hogy én is nagyon szeretek megfigyelni, szemlélődni. Nagyon szeretem figyelni például az embereket.  

Eddigi rövid pályafutásod alatt többször is megtaláltak a „normálistól” messze elütő, már-már vagy ténylegesen pszichotikus karakterek (ha most éppen nem is). Mi az, ami miatt szerinted bevonzod ezeket a figurákat, illetve milyen saját tapasztalatot tudsz felhasználni ezek megformálásához? 

Varga Ádám: Na, ez egy jó kérdés. Sokat agyaltam már ezen. Talán van valami deviancia a lényemben, fogalmam sincs. Az Equus előadásában lovak szemét szúrom ki, a Teljes napfogyatkozásban Pál Andris kezét döftem át egy késsel, a Kövekben egy tizenhárom éves gyilkos vagyok, a Viharsarok című filmben pedig a szerelmemet késelem meg. Mindezek elég távol állnak tőlem, mégis miközben igyekszem átfolyatni magamon ezeket a szerepeket, megdöbbentő dolgokat fedezek fel. Néha olyan indulatok kerülnek felszínre, amikről nem is tudtam, hogy vannak bennem. Hogyan és honnét, nem tudom. De azt hiszem, ezek azok a feladatok, amik miatt érdemes csinálni ezt a szakmát. 

Persze megviselik az embert, de a munka során átélt utazás számomra felbecsülhetetlen. Sokan kérdezik, hogy nem félek-e, hogy bekattanok, ha sok ilyet tolok még, de én egy szerető családi háttérrel vagyok felvértezve.  Ez olyan, minthogy Harry Pottert azért nem tudja elpusztítani Voldemort, mert be van védve az anyja általi szeretettel. Én is valahogy így evickélek a színpadon és az életben.

Török Ákos email interjúja

A Madárka május 3-án, 5-én, 6-án, 22-én, 24-én és 25-én látható a B32 Kultúrtérhez tartozó lepusztult, romos térben. A szervezők kényelmes, meleg öltözetet javasolnak. A helyszín nem akadálymentesített.

Kapcsolódó cikkek

Madárka – Barátságos ketrecharc egy részben
Ezeket a bemutatókat ajánljuk a héten

süti beállítások módosítása